Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Eccerű teremtés végre elszánta magát

2008.12.15. 22:08 | hanyagság | 2 komment

Nem hiszem el, hogy ettől fostam évek óta!!! Télleg nem.

A google mapen kinéztem az útvonalat a dolgozóból, állati bonyolult volt, a Hungáriáról balra kellett kanyarodni a Lágymányosi híd előtt, aztán valamivel később jobbra, és ott voltam. A gyárudvar sorompójánál a portás kijött és nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy hogyan találok oda az épülethez. A bejáratnál éppen jött egy lány, ő is kedves volt és mosolygott. Biztosított róla, hogy minden kérdésemre szívesen fognak válaszolni. És valóban. A helyszín egy régi gyárépület. Nem rég költöztek ide a Rottenbiller utcából. Mondjuk az kicsit közelebb lett volna, de lekéstem, annyit faszoltam. A recepción a lány szintén megértően mosolygott, mikor kissé szipogva elmondtam neki, hogy 38 éves vagyok, teljesen kezdő, teljesen ügyetlen és gátlásos, és évek óta tervezem ezt a lépést. Megnyugtatásul elmondta, hogy ő is 3-4 évig gondolkozott rajta, hogy el kéne jönnie, és arra várt, hogy majd előbb lefogy, de akkor fogyott le végül, miután eljött. És nem vártak sárkányok az ajtó mögött, szobortestű, hideg tekintetű szépségek mellett sem kellett elsunnyognom, szóval nem volt a helyben semmi ijesztő. Kopott fotelok, tégla falak. Inkább barátságosnak mondanám.

Jóvan, tudom, most jön a neheze, de azt is tudom, hogy most már nem fordulok vissza.

Az egész akkor kezdődött... szerintem valamellik előző életemben, de tudom, hogy ezt sokan szkeptikusan fogadják, úgyhogy maradjunk a gyerekkori traumáknál...

Eléggé gyerek voltam még, és anyámmal volt az operába balettbérletünk. Apám nem annyira csípte az ilyesmit. Én teljesen el voltam bűvölve, tátott szájjal bámultam végig az előadásokat.  Egy alkalomra különösen emlékszem, és akkor talán még apu is ott volt, a Hattyúk tavát néztük meg,  Pongor Ildikó volt a hattyú. Vagy mittomén. Nem is emkélszem a történetre, csak arra, hogy mekkora hisztit vágtam le a szünetben, hogy azonnal menjünk el, vegyünk virágot a Pongor Ildikónak és vigyük az öltözőjébe, mert ez egy istennő. Lehet, hogy nem így fogalmaztam. Ma sem értem, honnan szedtem az ötletet.

Aztán, vagy előtte, nem tudom, beírattak balettórára. Nyilván nagyon akartam, mert normális szülőnek biztos nem jutott volna eszébe ilyen alkattal gyereket balettra járatni. Hacsak nem azzal a szándékkal, hogy hátha egyszer mégis nő lesz belőle...:P  Az alkatomról eszembe jut egy későbbi történet, elnézést...

sokadik helyen próbáltak megtanítani engem úszni (itt különben sikerült, mert a faszi teljesítménybe volt fizetve), csepergő esőben mentünk a Komjádiba, és a kinti medencében kellett úsznom. Anyám erre félénken megkérdezte az ominózus úszómestert, hogy hát esik az eső és akkor esetleg nem bent lesz-e az óra a gyereknek... mire a pasi lassan végigmért engem és azt mondta: "Kedves asszonyom, ennek a jégeső sem árt!"

Úgyhogy nem tartott soká a balerina pályafutásom.

Aztán folytatásképpen táncos filmek jutnak eszembe, amik lehettek bármilyen bugyuták, engem mégis csodálattal töltöttek el.

Próbálkoztam később a tánciskolával, de ha jutott pasi, az volt a baj, hogy egy merő görcs voltam, ha nem jutott, akkor meg nekem kellett pasit játszanom, és azt má úntam.

A következő meghatározó élmény három és fél éve, nyáron esett meg velem. Kalandos módon elkeveredtem egy goa partyra. Szabad tér, pszichedelikus zene, hatalmas máglya, stb. Életemben először voltam ilyen helyen és életemben először kóstoltam ilyen lacost feliratú helyes kis kedélyjavító tablettácskát. Már-már azt hittem, hogy algopirin, amikor kiderült, hogy nem az. Na azér, mert első este az volt. Nem is fájt a fejünk. Szóval alaposan belemelegedtünk a táncikálásba, és azt, amit átéltem, csak igen nehezen tudom szavakba önteni. Ez valami olyan érzés, mikor a zene bennem van, minden egy, és nem én táncolok, hanem a zene táncol engem. Nincs rá szó. Azóta persze néhányszor még próbálkoztam hasonlóval, de ilyet soha többet nem éltem át, és ezen cseppet sem csodálkozok. Tulképp az első alkalom után, rögtön tudtam, hogy ez nekem arról szól, hogy ez az állapot elérhető kedélyjavító nélkül is, csak "némi" befektetést igényel.

Következő nyáron mentem el az egyhetes gyorstalpaló salsa tanfolyamra, ami rémálom volt. Görcsös voltam és nagyon béna. Végigjártam, de majd belepusztultam. Ez egy hangyányit visszavetett a lendületemben. Abban a hatalmasban.

Pontosan tudtam, hogy el kell mennem táncolni tanulni, de óriásira nőtt a félelmem. Elkezdtem alkudozni az égiekkel, hogy jóvan, persze, izé... de azér kérek majd egyszer egy olyan életet, amiben karcsú, kecses balerinának születek, akkor nem is kell más, se pasi, se gyerek, még sokáig se akarok élni, csak hadd legyek táncosnő, naaaaa... de éreztem, hogy ez így nem oké. Én nem ajánlottam föl semmit. Nem tettem a dologért semmit. Mire föl kapnám meg. Tulképp igazuk van ezeknek odafönn...

Idén betébláboltam a városba a múzeumok éjszakáján. Órákon keresztül vizslattam előtte a neten (így elindultam este tízóra felé), hogy az ezer helyszín közül hova érdemes menni, de hát alig jutottam el két-három helyre. Kikötöttem végül a Szervita téren, valami Kortárs Építészeti Központban, ahol még ismerősökkel is összefutottam. Nem tudom, miért pont oda mentem, az esett útba. Az épület nagy volt és üres, csak néhény szobában voltak különféle tervek és nemtudommármik kiállítva. A tetőn előadások és buli folyt, kicsit szervezetlennek és kaotikusnak tűnt az esemény, de ha már itt vagyok, gondoltam, legalább körbejárok mindent, hátha találok valami érdekeset. Találtam. Egy kisebb helyiségből zene és színes fények szűrődtek ki. Bebámészkodtam. Két csaj táncolt. Úgy, ahogy kell. Folyamatosan bámultam, és mikor megpihentek megszólítottam őket. Amatőrök voltak, éppen most alakultak valami tűztáncos csapattá. Azt javasolták, ha ilyesmit akarok tanulni, akkor kortárs táncra keressek a neten. Oké, köszi csajok, ma este ezért az infóért autókáztam be a városba. Meg is van, mehetek haza szunyálni.

Azér időhúzás, tizenegyes... a múzeumok éjszakája volt június 21-én, a neten megtaláltam (mert akkor kerestem) a mozgásművészeti stúdiót július 26-án (aznap voltak utoljára a nyári szünet előtt), és ma, december 15-én volt a napja, hogy elmentem hozzájuk érdeklődni.

És majd el felejtettem, hát ősszel ugye még emlékeztetőül ölembe pottyant a La Traviata (Krumplibéka színházba megy) címen korábban megénekelt pityergős táncélményem is.

Hosszú lett. Talán nem is annyira érdekes. Nekem viszont iszonyúan fontos. Érdekes, hogy ha valami mélyen érint, akkor így elkomolyodok. :)))))

Szóval csak azt akartam mondani, hogy érzések... jelek... nyitottság... lazaság... bátorság... és ami most jön, a kitartás:PPPPPPP

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr80825099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jilsander 2008.12.18. 13:45:16

....hehe...kitartás mi?...kezdődik. Mondom én.....szálasi is valami ilyesmit beszélt...kitartás elvtársak, kitartás...xD xD jó...akko átírom a PR szöveget oszt skandálom hogy "kitartás hanyag! kitartás hanyag!" Báááár, ha jól belegondolok, addig csinálod-amíg jólesik, nem? Ha nem esik jól úgyse csinálod, szóval kitartani sem kell :) Csak táncikálni....:)

hanyagság 2008.12.18. 13:54:28

hát nem éppen pont úgy...
ezt most ne úgy képzeld, hogy elmék este buliba és rázunk egy jót.
én meg szeretnék tanulni táncolni, ami munka. és teljesen világos, hogy ez nem két hét lesz. de igazából nem aggódok, mert tudom, hogy ez nekem fontos. és ami fontos, az nem kérdőjeleződik meg. mint ahogy asztróra is járok. nem merül föl bennem, hogy ne menjek, mert jó. tehát létezik olyan dolog, ami nem esik az ember nehezére:)))))
ilyen értelemben valóban fölösleges a kitartás:))))
Címkék: tánc félelem varázslat igazán fontos