Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Kicsit munkás folyamat

2009.02.06. 00:16 | hanyagság | 14 komment

Nahhh

Függővé váltam a függetlenségemtől. Nem élhetek másképpen ezután. Ez a sorsom:)))

Az volt a kérdés, ami nem is kérdés volt, csak a belső tapasztalás kis külső megerősítésre vágyott. Hogy megkapta-e vagy sem, hát...

Szóval, hogy amikor lényegi változtatást viszünk be az életünkbe, olyankor normális-e, hogy ...

Tarotban a Torony azt jelenti, hogy valaminek vége kell legyen. Ha nem jössz le jószántadból, úgyis kiesel az ablakon. Megvan? Ilyenkor betojok, hogy valaki meghal körülöttem, elvesztem az állásom, leég a házam, balesetet szenved a gyerekem, kirúg a pasim, megfulladok a tóban, kitör a világháború. Vagy ezekből talán még több is egyszerre. Holott egyszerűen csak azt jelenti, hogy valami mintát el kell engedni valamilyen életterületen. Nagy valószínűséggel, igazán őszinte pillanatomban még érzem is, hogy mi az, és rendesen elegem is van belőle. Ez tiszta sor, bár a dolog felismerése azért nem ennyire egyszerű, vagy ha a felismerés meg is van, akkor a belátás. Hihetetlen módon tudnak működni az emberben az elferdítő, fókuszt elterelő hadműveletek.

De tegyük fel, hogy megvan a felismerés. Le kell szoknom a dohányzásról, el kell mennem táncolni, tanulnom kell valamit, amivel esélyt teremtek valami más munkára, találnom kell valamit, amibe bele tudom tenni a szenvedélyem, meg kell teremtenem magamban egy függetlenséget, meg szeretném találni az életemben az örömöt... de mondjak már valami olyat is, amibe még nem sikerült belekezdenem, hát... nos... ez most... ez most itten jó hír, hogy nem jut eszembe semmi olyan nagyobb kaliberű cucc, amit így nagyon el kéne kezdenem... wow!

Szóval tegyük fel, hogy ezt tudom. Hogy lépni kell ezen ügyekben. De fosok. Mi van, ha kudarcot vallok, az többek szerint is rosszabb, mintha bele se kezdtem volna. Mert nem tudom átverni magamon a fejlesztést, mert egy maradi őskövület vagyok. Hogy mi vagyok, azt talán nem is tudom magamról, de nem hiszem igazán, vagy azt, hogy képességem van megváltozni, vagy azt, hogy az én kis változásom számít is valamit a nagy világban és hogy bármivel is fordíthatok a sors szivatós kerekén.

Na és akkor azt tegyük fel, hogy mind az összes eddigi félelmen túltettem magam, és megléptem a meglépendőket, nem vettem cigit, elkezdtem táncolni, rendesen tanulok, amit tanulok, akár éjjel is (ez különben két légy), a függetlenség dolog kicsit kilóg, mintha az inkább amolyan következményféle lenne, majd, ha..., nahát az öröm, az könnyű különben, vettem végre megint lush szappant, nem mondom, hogy egy olcsó öröm, de szédületes:))), szóval dolgok beindítva, meglépve.

Akkor ebből következik néhány dolog, először is, ha ilyen ügyi-bügyi voltam, talán nem kell kiesnem már a toronyszoba ablakából. Biztos ez? Talán már útban van a megvilágosodás a Battonya utca felé, hiszen ezért már az jár, nem? Ilyen könnyen? Vagy egyszerűen csak ennyire könnyen elvesztem a fejem?

Telik-múlik az idő. Első félelmeim nem valósulnak, minden halad az útján, olyannyira, hogy az jelentene erőfeszítést, hogy ne csináljam őket. Azokat a dolgokat, amiket különben évek óta halogattam. Amiktől féltem, mint a tűztől. Kezdek rájuk szokni. És kezdem magam jól érzeni. Annyira jól, hogy az ijesztő. A mániás depresszióról mondják, hogy van olyan szakasza, amikor az ember olyan lelkes, hogy lelőni se lehet, hogy aztán a másik szakaszban, a mélydepreszzióban (vagy a túró tudja hogy híjják), szóval akkor legyen mit kipihenjen, mikor még a budira menés is nehezére esik. Tehát annyira jó vagyok, hogy félni kezdek, hogy ez is depi, csak mániás szakasz. Nos, ettől a gondolattól sikerül is zuhannom pár emeletet, ami persze igazolás a félelmeimre. Na ugye, mire a nagy elvárások, hiába csinálok én akármit, csak nem hiszem el, hogy ennyitől megváltozik az életem?

És ez alkalmas pont kiszállni és visszamenni a kör elejére. Nem tudom, megfigyeltétek-e, vagy nálatok is így megy, de nekem elsőre szoktak a dolgok a legjobban menni. Tehát, ha kiszállsz, az esélyed megmarad, csak nehezül a pálya.

Térjünk vissza, félelem, zuhanás, de most magasabbról estem, mint régen, és nem is olyan hosszan. Unom már a depressziót. Megyek inkább vissza tanulni. Táncolni. He? Visszatornászom magam, nem állok ki mégse. Aztán, egyik nap kicsit fáradtabb vagyok, és arra gondolok, hogy na mi lenne, ha mégse mennék mondjuk ma? Ez a gondolat rémülettel tölt el. Nem is értem, hogy képzelem? Csak eddig tartott volna a fene nagy kitartás? Vagy, ami még rosszabb, nem is ez érdekel? Nem is ezt akartam? Na ez, az ami egyébként egyszer se jutott eszembe, mióta ez a projekt tart, hálisten. Fáradság az volt, nehézség is, de egyetlen pillanatban sem vágytam vissza a régi életembe, sohasem éreztem, hogy nem kellett volna belekezdenem. Ami nekem leginkább a szorongásom magja, hogy hiszem-e eléggé magamról, hogy végigcsinálom, addig, míg minden beérik, kiforrja magát, megvalósul, szóval kitartok-e addig, ahonnan már nincs visszaút? Bízom-e magamban annyira, hogy egy elmeháborodott pillanatomban nem rontok el mindent? Vagy azt hiszem magamról, hogy én egy mániás depressziós vagyok, hogy függő vagyok, hogy menthetetlen lusta vagyok, minden hiába?

Az a nagyon érdekes dolog van ebbe benne, hogy az elején félelmekkel körülvett nagy változtatások meghozták a jó közérzetet végül is. Ez van! Persze ezt akartuk, de akkor ez így tényleg sikerült? Mert amitől olyan nagyon furcsa ez, hogy nem úgy, ahogy én gondoltam. Ugyanis a körülményeimben nem változott semmi. Én mégis valahogy máshogy vagyok. Bennem változott valami. De tényleg, vagy csak képzelem? És felébredek és bilibe lóg a kezem? Jaj, megint félek. Csúszok vissza.

Nos ez a cirkusz megy. Erre vonatkozott volna a nyitó kérédsem, hogy így normális-e? Hogy eljön-e egyszer a békének az a megközelítő állapota, mikor nem fog már ez az egész bennem folymatosan küzdeni a víz fölött maradásért, elül-e egyszer a vihar végre és élhetek-e magammal nyugalomban? Világos? Szóval nem az a kérdés, hogy, mikor simul el a víztükör, hanem az, hogy elsimul-e valaha?  Mert ha igen, akkor kivárom. Nem gond. De ha nem, akkor mire volt ez a nagy cécó? Szarul már rég megtanultam érezni magam. Az külön erőfeszítést már nem igényelt, csípőből megy. Küzdés nélkül is:)))

Ehhez kelletik némi hitmag.

Mert annyira furcsa volt, hogy azt éreztem, hogy nem vagyok függő. Semmitől. Hogy tudom, hogy nem vagyok az, és már csak mint egy elkopott hiedelem foszladozik még rajtam. Hogy a függőségemnek már csak utolsó bástyája ez a hit, ez a téves hit, hogy az vagyok. Egyéb nem maradt már belőle. De ahogy a pozitív hitnek megvan az az ereje, hogy egy szebb jövőt lehet vele teremteni, ugyanúgy ezzel a megkopott meggyőződéssel is visszafoghatom magam a változástól. Nagyon úgy tűnik.

Szóval Mari aszonta, hogy normális. Hogy megy föl-le, és egyre kisebbeket. Akkor folytassuk, nem? Ildi?

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr96925571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barbarossa 2009.02.06. 15:18:29

nem hitmag, hanem hímtag.
(bocs)

hanyagság 2009.02.06. 18:28:57

@Barbarossa:
hejj, te nem veszel engem komolyan 8-I
milyen már ez?
én itten küzdök, mint disznó a jégen, te meg csak disznókocc :PPPP

tudod, azér örülök, hogy sikerült végre valamivel szóra bírni, ezt eredménynek könyvelem el!

hanyagság 2009.02.06. 18:30:13

azért az is jellemző, hogy hogyan:))))))))))))

Barbarossa 2009.02.08. 16:03:19

khmm...
én komolyan gondolom, hogy az utóbbi két poszt az apeniás szindróma tünetei közül való...

(megint bocs)

hanyagság 2009.02.08. 19:30:20

@Barbarossa: tudod, az az érdekes, hogy..., tehát válaszoltam már neked, mikor megértettem, hogy erre gondolsz...
és azt se mondom, hogy nem erről van szó, de ez mégsem ilyen egyszerű, hogy az ember berángat valakit az ágyába, mert ez ennél bonyolultabb, mosmár.... :)))))))))))))))))))

hanyagság 2009.02.08. 19:35:10

jót nevettem, aztán jót sírtam...

Barbarossa 2009.02.08. 22:44:44

@hanyagság: Belátom, aljas egy beszólás volt ez, a maga több rétegével.

Sírni azért nem kellene (hacsak nem jólesik).

Szóval Marinak igaza van - csak ez a fel-le hosszabb is lehet, mint az ember élete. Például, hogy többnyire lent. Szemétség? Azért ne légy türelmetlen!

Nézz a buddhistákra, akik jól elvannak azzal, hogy a megvilágosodás útjának még csak a legelején járnak. Derűsen, tevékenyen élnek és nem követelik azonnal a Nirvánát (a végtelen sík óceánt).

Szóval, nem bántani akartalak.

hanyagság 2009.02.08. 23:05:39

@Barbarossa: először is, belátom, hogy valóban aljas egy beszólás volt a maga több rétegével, és ennek tudatában nem haragszom, mert tudom, hogy nem akarsz bántani :)))))) jól tudom.
Sírni pedig jólesik. azért szoktam. szeretek.
a többi... hát te már csak tudod, mint "hithű" buddhista:)))
vagy református? vagy mi is? :)))))
vannak lelki és testi vonatkozások, valóban mindkettőt etetni kell, most olyan idők járnak hogy csak némi vega kaja jut a testnek, hát istenem, lesz ez másképp, ne aggódj, én tudom, és kivárom. de az olyan lesz, amivel elégedett lesz!!! :PPPPPP

mikl 2009.02.10. 14:22:18

hímtag :DDDD
naggggyon jóóó!

ha nem írtad volna oda hogy (bocs) tökéletes kommentke lett volna, de azért így is jó.

ha már buddhista példáknál járunk lelkem szottya az ilyen eszmefuttatások után szokták az embert arconlöttyinteni egy vödör hidegvízzel...

egyébként pedig igazad van mindenben.

hanyagság 2009.02.10. 15:01:17

@mikl:
most vagy én vagyok hülye vagy te nem vagy világos...
de az is lehet, hogy egyszerre mindkettő

különben meg nagyon nagyra vagy azzal, hogy azt a narancssárga kis dobozkát végre el tudtad használni... télleg, nem járt le a szavatossága közben?

szóval buta soviniszta férfiak gyülekezete, egyszersmindenkorra tisztázzunk valamit, kedveseim, nem a fütyitek körül forog a világ, még akkor sem, ha ez nektek annyira tetszene

és ha egy nő nyűgös, nem feltétlen az az egyetlen probélmája lehet, hogy nincs, aki megdugja. csak hogy egyenesen beszéljünk. lehet, hogy inkább az a baja, hogy buta, soviniszta férfiakkal van körülvéve, akikkel még a felszínes beszélgetés is elég problémás.

elég nagy gond nekem, hogy én is ilyen lehettem valaha, mert ez az egyetlen ésszerű magyarázat arra, hogy most miért csak ilyen jut!
...vagy az is lehet, hogy mind ilyen... 8-O
ehhhh

mikl 2009.02.10. 15:28:39

wehe... már a határán vagyok a meggyőzőttségnek... de nem... még valami hiányzik hogy átbillenjek... hitmag vagy valami...

mikl 2009.02.15. 19:00:05

amúgy a narancssárga dobozkát ki sem bontottam még...

hanyagság 2009.02.15. 21:28:17

@mikl: wowww, akkor gyűjcsek a keresztelőre?
Címkék: halak