Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Tükör

2009.03.05. 06:50 | hanyagság | Szólj hozzá!

Eszembe jutott egy nagyon jó, érzékletes példa arra, hogy működik az ember, mikor merev és alkalmazkodásképtelen. A példa valóban nagyon jó, asszem mégis elég nehéz az élet sodrában azokat a pillanatokat felismerni, amikor így működünk.

Szóval tegyük fel, hogy nagyon jól vezetek, az autó kezelése teljesen automatikus már, tényleg minden figyelmemet az útra tudom fordítani. Ide minden soför eljut nem túl sok gyakorlat után. DE, kimegy Angliába. A váltó a bal oldalra kerül. A reakciók közül talán a két végletet fogjuk meg, vagy szidom az anyjukat, hogy milyen buzik ezek, hogy nem tudják, hol a váltó helye, sötét ez az egész ország, aztán vagy feladom a vezetést, vagy kiviszek magamnak egy balos, kontinentális autót. Amivel persze egy csomó nehézséget zúdítok a fejemre, mert a utakat már persze nem tudom átirányítani és végül is hátrányba kerülök a jobbkormányosokkal szemben. A másik, a járhatóbb verzió az az, hogy felisemerem, hogy változott a helyzet, éber tudattal próbálom leépíteni az automatizmusomat (ami annyira nehéz, annyira jó és kényelmes begyakorlott, megszerzett tudást használni csípőből, elegánsan, az ember szíve szinte vérzik, hogy le kell mondjon róla), és megtanulom kezelni az új helyzetet (és ez erőfeszítés, macera). Ugye világos, hogy mi a különbség a kettő viszonyulás között?

Ennél a példánál ez ugye nem kérdés, hogy mi a célravezető. Lényegesen nehezebb a helyzet már, ha viselkedésmintákról van szó. Jól begyakorlott, bevált viselkedésmintákról, amik biztonságérzetet adnak, amivel azonosultunk már. Pedig a mechanizmus ugyanez. És a megváltozott helyzetben a merev reakció ugyanilyen nevetséges.

Az a gáz, hogy rosszul vagyok, ha arra gondolok, hogy ilyen vagyok. El kezdek reszketni, látom ezt a lényt a tükörben és elsírom magam. Mikor lesz már egyszer ember ebből? Mert ez még csak egy a sok közül. Csodálkozva nézek körül ilyenkor, hogy az emberek még köszönnek nekem, szóba állnak velem, mosolyognak is, sőt, keresik a társaságom. Hülyék ezek? Nem látják, hogy kivel van dolguk? Hirtelen elfáradok magamtól is meg tőlük is. Elfáradok a hazugságoktól. Nyilván túllőttem a célon megint. Ismerjük jól a közhelyes szlogent, ki szeretne téged, ha te magadat nem? De ezt? Ezt a véglényt, hát hogy lehet? Na nem mindig ilyen sötét a kép a tükörben sem, sokszor túlságosan is sugárzó, maga a megváltó áll ott teljes díszben, vagy egy gyönyörű démon, aki bárkit képes elcsábítani:)))) Ugye-ugye... Majdnem mindegy. Egyik sem a realitás. Hazugságok. Hazugság a véglény, hazugság a megváltó meg a démon is. A valóság és a hazugság között van a feszültség. Az elektromosság különben gyönyörűen használható energetikai modellként. Tehát akár alul, akár felül értékelem magam (ami szerintem különben nem létezik!!! szerintem csak elértékelés/melléértékelés van, ez fontos, mert az alulnak meg felülnek mintha minöségbeli különbsége lenne, holott nincs!!!), feszültség keletkezik bennem. Minden hazugság feszültséget okoz. Ez kiváló lázmérő. Ha feszült vagyok, akkor hazudok. Ez tuti. Már csak meg kell találni, hogy mit. Ha csökkenteni akarom a feszültséget, el kezdem keresni az igazságot. Mert az elsimít, megnyugtat.

Amikor a googléban rákerestem erre az alázat szóra, a térdem miatt. Én nem tudtam, mit jelent. Jöttem-mentem és valahogy az rajzolódott ki, hogy téves önértkelés. Mármint a hiánya. Az alázat hiánya. Nem vagyok elég alázatos ahhoz, hogy tisztán lássam magamat a tükörben, hogy szembe tudjak nézni vele, hogy szép is vagyok és csúnya is, okos és buta is, merev és rugalmas, hazudós és őszinte... Ez így van. Nagyon nehéz tükörbe nézni. Nehéz magunkat fényképen, videón látni. Egymás szeméről nem is beszélve. Ha egyszer megtanulom megközelíteni, hogy elfogadással tudjam magam látni mások szemében, azt hiszem, akkor nagyon nyugodt, békés és boldog leszek.

Nagy a kisértés, ha valamit jól csinálunk, hogy utána hosszasan ünnepeljük magunkat érte, üljünk a babérokon és lustálkodjunk egyet. Fennáll ilyenkor a veszély, az élet kiszalad alólunk és ahogy tellik az idő, egyre nagyobbnak és behozhatatlanabbnak fog tűnni a távolság. Legyintünk egyet, morzsolgatjuk a kitüntetéseinket, mintha rózsafűzérek lennének és próbáljuk maggyőzni magunkat nagyságunkról. Természetesen másokon keresztül.

Megfigyeltétek, hogy akiben nincs önértékelés, az mindig másokon keresztül győzködi magát? Az meg attól  nincs, hogy feladta. Eladta mágát, eladta az álmait a vágyait. Biztonságért, társaságért... főleg ezekért szokták/szoktuk:PPPP  És már megint itt vagyunk.

Voltak még dolgok az eszembe, csak lassan írok és elfelejtettem. Meg lassan áll föl a gép, a fele ilyenkor elszáll. De megfigyeltem azt is, hogy máskor, nagyon alkalmas pillanatban ezek előjönnek. Tehát fölösleges a kapaszkodás.

Ja igen, például azt, hogy ezek a gondolatok állandó feladatot jelentenek nekem, amin dolgoznom kell. Szeretném végre kialudni magam jól, hogy friss lendülettel foghassak hozzá a teendőkhöz, de a feszültségtől, hogy dolgom van, nem tudok aludni. Ehh... Ördögi kör.

Azok a szavak, amiket a vallás használ (kereszténység mondjuk, csak nem szívesen, mert nagyon tájékozatlan vagyok), azt érzem, hogy ezek a szavak nem használhatóak. Illetve igen, de minek. Senki!!! szinte senki nem érti őket. Mint hit, alázat, szeretet, isten, stb. Nincs helyettük más szó. Az út valahogy nekem azt jelenti, hogy ezeket a szavakat megértsük.  A szentségüket. És ezáltal az egész létünk szentségét. Csak egyszerűen erről van szó. Lehet rájuk legyinteni, kinevetni azt, aki használni próbálja őket. De izééééé, vannak olyan dolgok, érzések, amikre nincsenek szavaink. Lehet, hogy ezért mondják azt, hogy nem tudjuk isten valódi nevét. Mert azt nem élnénk túl, csak ha már elég erősek vagyunk? Valahol szó van valami ilyesmiről. Az mindenesetre saját élményem, hogy a szavak nem fedik az érzéseket, megéléseket. Beszélünk egymáshoz és a megértés rendkívül töredékes. Már az, ahogy magamat hallgatom, az is kétségbe ejtő. Tényleg olyan, mintha egy szövegből csak minden tizedik szót írnám le. Kell egy jó adag képzelőerő és rezonancia, hogy valaki fogjon belőle valamit:))))

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr65982367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: hazugság tűnődés