Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Ölni tudni kell

2009.03.23. 23:34 | hanyagság | 4 komment

Régóta foglalkoztat ez a kérdés, és most úgy tűnik, találtam egy lehetséges megoldást. Szerintem sokan lesznek, akiknek nem annyira fog tetszeni. Különben azért tűnik jónak (mmint a megoldás), mert nagyon egyszerű és ez a nagy dolgok természete. Csak bele ne essen az eső az orromba:P Szóval a címből már lehet sejteni, hogy nem lájtos a téma. Ez egy tabu téma.

Kályhától: hát szerintem kezdődött ez már az óvodában, nevezetesen a plátóinak nevezett szerelmekkel. Mert akadt benne részem különböző életszakaszokban. Ezzel kapcsolatban az utóbbi időben vetült csak fel az a kérdés, hogy valójában hogy is működnek ezek. Min múlik, hogy egy ilyen típusú érzés kölcsönös-e avagy sem. De ebbe most nem folynék bele, talán egyszer elgondolkodok rajta. Bár unom eléggé.

Ebben a témában nálam fordulópontot jelentett a Werther szerelme és halála, vagy valami ilyesmi címe volt, és azért olvastam el, mert jóval rövidebb volt, mint a Faust. Abban az történik, hogy van egy kedves, helyes lány, van neki egy vőlegénye, és van ez a Werther, aki szerelmes ebbe a lányba. De a lány nem, az következetesen a vőlegényét szereti. Lehet, hogy már mindenre nem emlékszem pontosan, de a lényeg az volt, hogy ez a pasi hosszú időn keresztül próbálta megnyerni a nőt magának, de az nagyon kedvesen elutasította. Odajárt hozzájuk, mindenki tudta, mi a felállás, és furcsamód a vőlegény se rúgta fel. Szóval halál türelmesek voltak vele. Ez meg csak epekedett, és ahogy telt az idő, egyre használhatatlanabb lett. Valószínűleg a fejébe vehette, hogy az ő életének ez a nő lenne az értelme, és ettől az istennek se tágított. Aztán elunta ő is a dolgot, nem bírta tovább a gyűrődést, és megölte magát. És hát az élet nem állt meg, anya nem halt utána hirtelen támadt szerelmi bánatában, hanem boldogan élt a férjével, talán amíg meg nem unták egymást. Hogy mikor esküttek, már télleg nem tudom, lehet, hogy pont az tette be a kaput az embernek. Szóval ez az ürge teljesen fölöslegesen áldozta fel magát. Már amennyiben azt gondolta, hogy ha mással nem, de ezzel a nagy dobással majd célt ér. 

Én ekkor értettem meg, hogy az ilyen szenvedést (és lehet, hogy semmilyen szenvedést se!) a kutya sem értékeli. Szóval nem érték, na. És, csúnya a dolog ilyet mondani, de nekem ez a szerencsétlen faszi nagyon nevetséges volt. Engem meggyőzőtt, és kigyógyított minden ilyen hülyeségből. Ezután soha többet ilyen szituba nem merültem bele. Ha indult is volna hasonló, fogtam, behelyettesítettem a szereplőket és elnevettem magam. Na neee.

A másik kiváló módszer még ilyesmire az, hogy megfordítani a szereposztást (ez is széleskörűen alkalmazott empátiás módszer). Én vagyok a nő, és nyomul a egy szerencsétlen, akit kedvelek, tisztelek, de nincsen kedvem hozzá. Megszánom? Belemegyek, csak, hogy ne legyek egyedül? Hát ilyen is volt, megbűnhődtem érte alaposan. Már nem csinálnám.

Szóval: vissza kell utasítani. Valahogy.

Meg van az, mikor az ember benne van a dologban nyakig, de ki akar jönni belőle. Akármiér. Teljesen mindegy.

Akkor is vissza kell utasítani.

Szóval az van, hogy ha nekem elegem van valakiből, akkor azt meg kell mondani. És az neki - rossz esetben - kurvára fáj. Ilyenkor az ellenfél szavazótábora hajlamos mindenféle csúnyaságot szórni rám, hogy én sunyi meg hűtlen meg szemét meg jellemtelen vagyok. Ami különben lehetséges, de ettől függetlenül, ha hitelesen akarom képviselni magam, akkor a másikba bele kell gázolnom. Elkerülhetetlen. Persze a módja az nem érdektelen, de asszem, ha  a másik érintett, akkor nincs fájadommentes, csak nagyon fájdalmas és kegyetlenül fájdalmas változat. Rosszabb szokott lenni az ún. kímélő bánásmód, meg az időhúzás, hátha agyonüti közben egy tégla és nem kell megmondani, stb. Barátibb az egyenes beszéd, ami viszont igazán kevés embernek megy jól.

Ez azzal kapcsolatban jutott eszmbe, hogy a minap írtam Árpiról, hogy tulképp hmm..., hogy is fogalmazzak, szóval egész idő alatt az történt, hogy ha kezdtük volna már jól érezni magunkat, vagy mondjuk én magamat, akkor ő zavarba jött, és a "szavai tőrjét" gyorsan a szívembe mártotta, nehogy nagyon beleéjem magam a dologba. Ez tényleg végig így volt. Sokáig azt hittem, hogy direkt csinálja. Eszelősen fájtak ezek. Először kiborultam, szakítottunk. Sokszor szakítottunk, meg újrakezdtük, aztán volt, amikor tisztázó levelet írtam neki, és voltak nagy tisztázó beszélgetéseink. Tehát miatta kezdtem el írni. Neki a leveleket. És miatta kezdtem el megpróbálni csontig őszinte lenni. Hogy ne pusztuljak bele ezekbe a késszúrásokba. Hogy értsük már meg, mi történik. Persze ilyenkor az ember mindig meghal kicsit. Belül. És a kérdés, hogy halott marad és úgy éli tovább az életét vagy újjászületik. És élve él tovább. A Werther a halva halást választotta. Akik nem tudnak megbocsátani, akik nem tudnak azon túllépni, hogy őket leszúrták, azok a halva élést. Nem lehet úgy újjászületni, hogy kapaszkodok a gyilkosomba.

De hogy a rákba lehet ezt megbocsátani?

Nagyon egyszerűen. Ölni tudni kell. Rájöttem arra, hogy a gyilkolás természetes. Sőt, elkerülhetetlen. És megint ott vagyunk, hogy a tabuk milyen kegyetlen és sunyi módon tudanak rombolni. Amikor nem a szívünk szerint élünk, magunkat gyilkoljuk. Amikor kegyetlenek vagyunk másokhoz, akkor őket. Ha húst akarunk enni, akkor azt, aminek a húsát esszük. Meg kell ölni. Háborúban az ellenséges katonát. A világ tele van gyilkolással. Az nem annyira különböző, mint elsőre látszik, hogy a testet vagy a lelket gyilkoljuk. A nyelv is használja mindkettőre ugyanazt a szót. Ha valaki engem akar és én nem őt, akkor kést szúrok a szívébe. És? Tehetek mást? Különben magamat ítélem halálra, ha maradok, nem?

Ott tartottunk, hogy hogy lehet megbocsátani? Hogy lehet megbocsátani a szélnek, hogy fúj?

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr581021451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jilsander 2009.03.24. 01:01:14

NA drágám ezt szépen összefoglaltad :) A téglás haláleseten most is röhögök...jó duma. Mindenesetre megindítottál, hogy idesszösszenjek egy regényt XD Igen, őszintének kell lenni, csak ugye a hangsúly a kíméleten van. Mert ugye mondhatod a halálos betegnek félvállról is hogy " na maga rákos van még hat napja..." végül is igaz, nem? De ha ezt teszed, kíméletlenül vagy őszinte. Anno a fősulin etikából volt egy eset. Hogy ugye nagybeteg a néni, nyugalomra van szüksége, kórházban van. Igen ám, de autóbalesetben meghal a fia. Namost mi legyen? Megmondja az orvos...mer ugye az az igazság-vagy várjon míg a néni felerősödik? No, ez egy etikai kérdés éppúgy, mint az őszinteség. A válasz egyértelmű: Nem szabad megmondani...akkor, és ott, nem. Amúgy ezt beléjük is verik az egyetemen.
Ugynakkor vannak emberek, akik az őszinteséget mintegy szadizmust élik meg. Tudják hogy fáj amit mondanak, és ezt élvezik, hogy látják hogy a másik ettől szenved. Ismersz, asszem őszinte lennék. De nem vagyok kíméletlen. És igen...jópár pasit utasítottam vissza...ugyan miért van az, hogy ma mégis akár beszélhetnénk is? MIért vagyok szinte mindenkivel beszélőviszonyban? Márha felhívnám valamelyiket..XD Azért, mert az elutasításom nem kíméletlen volt, hanem ésszerű okkal alátámasztott- amit csak egy hülye nem értene meg. Értem ezalatt: ha egy pasit vissza kell utasítsak, mert kövér és hányok tőle, nem ez lesz az indokom, mert nem BÁNTANI akarom, hanem visszautasítani. Ergo azt mondom, hogy ne haragudj, egyáltalán nem vagy az esetem, és pont. A többit tudja ő is...van tükre. Szóval én úgy vélem, hogy mindig kíméletesnek kell lenni, ellenkező esetben az ember maga se várjon kíméletet. Az, hogy valamit emberi módon közlünk, az nem őszintétlenség, hanem emberség. No, utóbbit tanulni kell, hogy úgy mondjam jól kell szocializálódni XD
Ha valakit vissza kell hogy utasíts...ne hidd, hogy ölnöd kell. Ne hidd, hogy kést kell szúrj a szívébe, hiszen ha van ép esze, már közeledésekor benne volt a pakliban hogy talán NEMET mondasz. Ergo, számít rá, csak nem úgy csinál. Egy emberi módon megfogalmazott elutasítás még emeli is az ember renoméját. Ha valaki nyersen, durván és kíméletlenül őszinte, azzal baj van. Az szadista, és sérült. Na ha még büszke is az ő "őszinteségére" akkor még tirpák is. Pontosan ismerek egy ilyen embert( nőt) pechjére tudom minden pszichés problémáját. Ergo átlátom, hogy őszintesége mögött éppen az ő kis berothadt tüskéi vannak, azok a tüskék,, amiket ő kapott élete során. Ezeket lődözi vissza nyers "őszinteségével". Ha má nekem nem jó neked se legyen alapon....Szerinted? Szóval ha valaki téged akar, de te nem...egyáltalán nem kell ölnöd. Tiszta szívvel, tiszta lélekkel amúgy képtelenség is. Amikor valakinek nem kellettem...kénytelen kelletlen felfogtam, és elfogadtam. Kinek a pap-kinek a papné. ( én egyikse vótam..hihi szal nem kellettem hihi) Ja, és a megbocsátás? Mi a tárgy? Mit kellene megbocsátani? Nincs mit megbocsátani...nincs tárgya a megbocsátásnak.
Tavasz van, és süt a nap :) Nézd csak meg az ajtód előtt a kertecskédet, hogy térnek magukhoz a növénykék, amiket TE ültettél :) Nemsokára megint olyan szépek lesznek hogy ihaj :) Hát még ha rádszabadítom magam, mert új ötletem hogy ültessünk zöldségpalántákat a jó nagy kertedben és akkor átjárhatok kapálni meg lesz finom bio zöldségem. Meg neked is. Csak még nem hívtalak ezügyben hihi. Látod...nekem még kertem sincs. Kertem??? Házam. Ami van... az nem az enyém. Nekem semmim nincs....az a jó, ha ezt sose tapasztalod meg.
Szóval...ne nézz visszafelé, max. egy pillantás erejéig.
Mosoly van, és továbblépés, lapozás és egy szép új fejezet :) Vagy új könyv :) Izgalmas, tele képekkel...
Ja...te írod :) Csak jó lehet....;)

hanyagság 2009.03.26. 16:41:04

@Jilsander: Szerintem megint rosszul fogalmaztam, vagy csak egyszerűen az a tényállás, hogy nem értünk egyet.

A fenének írogatok ennyit, mikor a lényeg nagyon egyszerű: ha fáj valami az hadd fájjon, sőt kell, hogy fájjon. És még azt is eldönthetem, hogy - némileg túldramatizálva - belehalok-e, vagy sem. Meg azt is, hogy csak a lelkem hal meg vagy testestül odaveszek.
Én azért részemről egy barátibb utat preferálnék, vagyis szívem szerint életben szeretnék maradni, ameddig érdemes. DE! Ha így döntök, akkor igenis vannak dolgok, amiket meg kell bocsássak, vannak fájdalmak, amiket a gyászidő leteltével el kell engedjek.
És ehhez segítség lehet, ha elfogadom azt a tényt, hogy az élet pici halálok és újjászületések sora, hogy ha fájdalmat okozok, vagy nekem fájdalmat okoznak, az nem a világvége. Az az élet természetes része. Ha ettől úgy félünk, mint a tűztől, akkor nem fogunk merni élni sem.
Így értettem, hogy ölni tudni kell. És halni is tudni kell. Na meg újjászületni is tudni kell. Ezek szerintem nagyon szorosan összefüggnek.

hanyagság 2009.03.26. 16:43:06

Kifelejtettem a bűntudatot, pedig szorosan kapcsolódik ide. Szóval az élethez nemcsak másoknak kell tudnunk megbocsátani, hanem magunknak is.

Na így már kezd kerek lenni :PPP

hanyagság 2009.03.26. 16:44:59

Még valami, a korábban említett halva éléshez nem kellenek ezek, csak és kizárólag akkor, ha az ember élve akar élni.
Címkék: life is cruel