Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Magyarázkodás helyett

2009.05.23. 08:36 | hanyagság | Szólj hozzá!

Hullámokban tör rám a meg nem értettség és el nem fogadottság érzése. Van, hogy azt érzem, hogy hihetetlen ajándéka a sorsomnak, hogy mennyi minden(ki)hez tartozhatok, máskor pedig megélem a totális megértetlenséget. Mint most is.

Az értetlenség fő motívuma mindig az, hogy tulajdonképpen hogy merek én olyan lenni, amilyen vagyok, ha ezzel eljátszom a bárhova odatartozás, az emberek általi elismerés jogát. Mert hát szeretnek. Ezért sajnálkozva értetlenkednek. Igen, olyan ez, mintha irigyelnék a függetlenségemet, a szabadságomat, de közben borzadva figyelik, hogy mi árat kell ezért fizetnem. Meg kell érteni, ennek ez az ára. Nem kell engem sajnálni, mert ezt választottam. De irigyelni sem érdemes, mert a saját sorsán belül bárki választhatja ezt, ha hajlandó azt az árat megfizetni érte, amit én. Persze én sem mindig teszem ezt. Nem erről van szó. Nem vagyok én totálisan szabad. De a legfőbb vágyam alapvetően mégiscsak a szabadság. Annak a szabadsága, hogy a sorsomat a maga teljességében minél jobban megközelítve legyen bátorságom megélni. Nem törekszem tökéletességre. De itt nem a hétköznapi értelemben vett szabadságról van szó, mielőtt bárki könnyedén el kezdene ítélkezni (jó lenne, ha ezt megértenétek, mielőtt kommentet írtok, annyira nincs kedvem magyarázkodni)! Arról van szó, hogy látom az arcokat, akik felém néznek, látom rajtuk a borzalmat és értetlenséget. Igen, ezt ezért adják. És nem azért vagyok ilyen, hogy ezzel bárkit is provokáljak. Ha valaki a puszta létemet mégis provokációként éli meg, az merüljön le magába, biztos vannak érdekes felfedeznivalói odalent.

...

Van egy barátnőm, aki hetente legalább egyszer odajön hozzám és viccesen megkérdezi, hogy megfojthat-e?

Nagyon érdemes arra odafigyelni, amit az emberek viccből mondanak. Csak azt szabad elhinni! Az utolsó lenne, aki elismeri, hogy tényleg meg szeretné tenni, mégis tudom, hogy így van. Viccből ki meri mondani. Ezzel talán enyhül valamit az a feszültség benne, hogy ő képtelen saját magát érvényesíteni. Annyira kishitű, hogy azt hiszi, őt csak azokért a teljesítményeiért lehet szeretni, amiket megtesz másokért. Olyan, mintha ő vinné a vállán a családját, és ez anyagi értelemben tényleg így is van, de nélkülük viszont életképtelen lenne. Ezért bármit megtesz, hogy odatartozhasson. Persze ettől elégedetlen, és ennek többek között az a folyománya, hogy engem legszívesebben megfojtana. Mondjuk ez a legérdektelenebb folyománya, nyilván nem azért említem, csak szimbólumként. Mert én úgy gondolom, hogy óriási tévhit, hogy az embert azért szeretik, ami szolgálatot tesz. Az embert vagy önmagáért szeretik vagy semmiért se. A szolgálatát, ha szeretik különben, jó szívvel elfogadják, és viszonozzák. Ha nem szeretik különben, akkor meg egyszerűen csak kihasználják. Ezek így még eszembe jutottak és fontosnak tartottam elmondani.

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr41138717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: egyedül