Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Ezen az áron nem akarok élni - séma

2013.04.21. 10:27 | hanyagság | 5 komment

Megvilágosodtam. Megint. De erről nagyon nehéz beszélni, mert mindjárt el is homályosul :S No mindegy, megpróbálom, lesz, ami lesz. A fél éjszakát ébren töltöttem, mert fájt az isiászom. Keresztcsontból kiindulva végig a jobb lábamban, ugyan nem elviselhetetlen erősségű fájdalommal, hanem ami nehéz benne, az az, hogy szüntelen. Nincs benne pihenés, folyton visszatartom a lélegzetem, és izgek-mozgok, hátha találok egy olyan pozitúrát, amiben elmúlik, de nincs ilyen. Tehát visszatartott lélegzettel feszülök, hogy elkerüljem a fájdalmat valahogy, és ebbe nagyon elfáradok. Néha annyira, hogy már gondolkodni sem bírok. Nos, ez az előnye. Na szóval, hajnalra a fájdalomcsillapító és a kimerültség hatására végre félálomba merültem és akkor az elmúlt napok értelme összeállt. 

Valahogy nem tűnt fel, nem figyeltek fel rá kellőképpen, mikor az az ember azt mondta, aki különben addig hisztizett és dühöngött, hogy "nem akartam, ezen az áron nem akartam megszületni". Engem ez éppen meg nem rendített, de azt megsejtettem, hogy ez itt a lényeg. És eszembe jutott az, hogy én sem akartam megszületni, és az is, hogy anyám milyen pici volt hozzám képest, és a császárral történő megszületésem után konstatálták, hogy szerencse, ez bizony a tisztességes útvonalon nem fért volna ki. Lehet, hogy én is ezért nem akartam megszületni? Aztán eszembe jutott egy másik ember arca, akinek pár napja azt mondtam VÉGRE, hogy "NEM". Láttam a megdöbbentést rajta, és éreztem a fájdalmat, amit okoztam neki, és ettől majdnem meginogtam, de éreztem, hogy a belsőm szépen megnyugszik. Ebből megértettem, hogy ezt nem ellene, hanem magamért tettem. Nem ment másképp. A magam helyét ott és akkor csak ezen az áron biztosíthattam, hogy őt megbántom. Ha nem teszem, nem vagyok a helyemen, csak vegetálok tovább. Aztán a tegnapelőtti beszélgetés fő témája is az a dilemma volt, amit 2-2 arányában képviseltünk, hogy melyik a jobb? Ha kimondom a bennem történő dogokat, akár azon az áron, hogy másokat megsértek, és otthagynak, vagy ha ragaszkodom ahhoz, hogy a környezetemben lévőknek biztonságos közeget teremtsek, akár minden áron? Így megfogalmazva "világosnak látszik" (nekem), hogy ez két vége egy skálának, ahol valahol középen kellene lavírozni.

Szóval a múlt hetem erről a témáról szólt, de nem kizárt, hogy az egész életem. :) De most kegyelmi állapotba kerülve kicsit belepillanthattam ennek a mintának a működésébe, az analógiákba, amikben megnyilvánul ez az életemben, a legkülönfélébb szinteken és helyzetekben. Hogy hányszor szorítottam az érzéseimet háttérbe, hallgattattam el, csak hogy ne lássak kínt a másik arcán. Aztán az érzések elhallgattak, mert nem figyeltem rájuk. Illetve nem igaz. Ha jobban belegondolok, nem hallgattak el, felerősödtek. Szenvedtem, áldozat voltam, és aki hajlandó volt megalázni, annak megadtam magam.

Hogy minél inkább elutasítom azt, hogy mást bántsak, annál jobban fogom magamat sújtani. És ebben a társadalmunk messzemenően támogat. Az öndestrukció bocsánatosabb bűn, mint az agresszió, még ha önvédelmi is az.

Úristen, megértettem, értelmetlen haragudni a másikra ezért, mert adott esetben megaláz, csak a dolgát végzi el, amire felkértem, hogy hívja már fel a figyelmem arra, hogy magamért nekem kell kiállnom. Hogy a magam helyét elfoglalhatom és ez van, hogy más kárára történik. És ez a sors. A születés és pusztulás. És hogy ahhoz alázat kell, hogy ne akarjak sorsot játszani, hogy elfogadjam azt is, ha a születésem valaminek, valakinek a pusztulását is hozhatja, hogy ez a rend. És az is lehet, hogy ha biztonságosan elfoglalom a helyem, akkor már nem lesz szükség többet verekedni érte. Ha eljutok oda, hogy jogom van hozzá és biztonságosan és barátságosan állok benne, akkor nem kell több vér. Persze kézenfekvő volt, hogy feljött ebben a vonatkozásban a vegán - vega - húsevő dilemma, hiszen párszor  már megkérdeztem, hogy hogy is van ez? Mi a "jó"? Ebben a megvilágításban most azt válaszolnám magamnak, hogy ahol én tartok, az húsevő szint, ahogy kezdem kiverekedni a helyem.

"A" aszonta, hogy ha menne, azért menne, nehogy visszahúzzuk, mert csak most kezdett verekedni, ha leállítjuk, fél tőle, hogy visszaesik. Még nem elég magabiztos ebben. Jól érzi. Tök igaza van. És az is lehet, nagyon is, hogy akik már elmentek, azok is magukat védték, talán csak kicsit máshogy. Sőt, biztos, lehet, hogy az "ottani" verekedéshez még gyengének érezték magukat. Hm. És "J" álláspontja itt kerülhet előtérbe... vagy inkább azt mondanám, akik elmentek, ők is harcoltak a helyükért, de valahogy mégsem hittek benne egészen, hogy az jár nekik, és aztán feladták. Elmentek inkább. Talán ez a tűnődés érdekes lehet azoknak, akiknek szól. Rendben van, ha más nem érti.

Mire elég erősek leszünk, nem kell már verekedni. És élhetünk akár gyökéren és pránán:) De megerősödni idő, a megvilágosodás pedig csak  egy áldott pillanat, amikor egy percre összeállnak a mozaikok, hiszen ami itt elhangzott, nem volt új részleteiben, csak most összeállt egy képpé, és ennek az összeállásnak van valami fényessége, valami nagy ereje, amitől én jobban megértem, hogy aztán megint szétessen, összezavarodjon és újrarendeződjön. Leírtam, hogy ne felejtsem, és ha elbutulok éppen, mint Algernon, visszaolvashassam, még ha nem is értem, de emlékeztessen erre a kegyelemre. Csak hogy bízzak benne, hogy eljön még :)

Fene egye meg, hogy ezekhez a pillanatokhoz nekem valaminek mindig kurvára fájni kell. Mert ez a tapasztalat. Ahogy visszagondolok, ezek a felismerések jellemzően mindig ilyen erős testi fájdalmakhoz kötődve történtek meg. Vagy lelkiekhez. Talán, ha jobban FIGYELNÉK, mikor éppen nem fáj semmi, nem kényszeríteném magam rá, hogy fájjak. Gyanús. Lehet.

Hm, érdekes, valami kimaradt. Bazmeg. Pedig ott dübörgött bennem hajnalban félálomban: aki nem öl, ha szükséges, az nem életképes. Csak ennyi. Így van? Lehet. Mi a "jó"? öööö... hm. Nincs jó. Talán, csak egyszerűen nem életképes. Ez baj? Nem baj, csak nem életképes! most így nagyon felindultam, és remegek, mint az állításban, mikor benne álltam, ugyanúgy. Tehát erről van szó. Ez a lényeg. Aki nem képes ölni, az nem életképes. Úristen mennyit szövegeltem, mire ide eljutottam.

Én élni akarok!

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr895237064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idealis 2013.04.21. 19:07:32

"aki nem öl, ha szükséges, az nem életképes." Igen, egyetértünk, nem ezt vitatjuk.
Aki öl, pedig nem szükséges, az mi(lyen)?
Mikor szükséges vagy nekem, vagy a másiknak, de egyikünknek mindenképpen meghalnia? Az volt-e nálunk a helyzet, hogy szükségszerű volt, elkerülhetetlen, hogy valaki meghaljon, és már csak azt választhatta meg a gyilkoló, hogy ő vagy a másik haljon meg? Szerintem nem. Szerinted nem lehetett volna mindenkinek életben maradnia?
"minél inkább elutasítom azt, hogy mást bántsak, annál jobban fogom magamat sújtani." Ez megint csak akkor áll fenn, ha valakit szükségszerű bántani. Ölés helyett itt bántás van, egyébként analóg az előbbivel.
A legutóbb tárgyalt konkrét esetben semmi szükség nem volt a bántás folytatására! Sokszori kérés ellenére sem hagyta abba a bántást. Nem önmaga védelmében ölte a másikat! Nem az ő története volt, nem is volt érintett, semmi szüksége nem volt rá. Valami nagyon távoli, áttételes módon végülis érdekében állt, de ez az érdeke nem egy jogos, előrevivő érdeke, hanem ellenkezőleg. Azzal is ki kellene egészíteni a modelledet, hogy az az "érdeke", amit valaki szolgál, nemes vagy nemtelen érdek, valódi érdeke vagy nem is az övé, igazából őt se szolgálja, csak így könnyebb, csak így nem kell hitelesebb, jobb emberré válni, hanem ez ad enyhülést, így nem kell gyógyulni. A könnyebb út a te érdeked? A jobbik énedet is, vagy csak a sötét feledet akarod szolgálni?

"Ha kimondom a bennem történő dogokat, akár azon az áron, hogy másokat megsértek," Szerinted az volt a probléma, hogy a bennük lévő dolgokat mondták ki? Bennük lévő, csak milyen értelemben: Magukról beszéltek? Elkerülhetetlenek voltak a sértések. Szerintem nem. E felmentési próbálkozásnak szerintem nagyon kevés alapja van. Mi a célod? A magad helyzetei tényleg olyanok, hogy ha nem mondanál nemet, akkor viszont te sérülnél? OK, de ennek mi köze a másik helyzethez? Itt az lett volna a felállás, hogy ha nem mond nemet, akkor a másik valami igazságtalanra vette volna rá? Ha meg nem analóg szerinted se, akkor miért teszel úgy, mintha az lenne?

Ha olyan áron juthatsz hozzá mondjuk egy vagyonhoz, hogy Kínában egy mandarin meghal a kérésed miatt, kérnéd? Tegyük fel, hogy te nyersz (vagy nem vesztesz) 1 egységet olyan áron, hogy valakinek ez x egységbe kerül. Bármilyen kicsi x esetén is kéred? Az a baj az érveléseddel, hogy kategorikus, nincs tekintettel a mértékekre, arányokra. A kíméletlen önzés apológiája. Ebből egy unfair módon, bármi áron önző világ sül ki. Pedig egy okosan önző, a játékok ismétlését is figyelembe vevő világgal jobban járnának még az agresszív játékosok is. Gátlástalanul önző helyett okosan, korrektül, hosszú távra is gondolkodva önző világot javasolok.
Konfrontáció helyett empatikus konfrontációt. Egyetértünk abban, hogy nem jó a konfrontáció teljes hiánya, tiltása, nem is ezen vitázunk, hanem hogy a konfrontációhoz jobb-e hozzátenni, hogy nem akármikor, hanem amikor a másik alkalmas állapotban van rá, nem akárhogyan, hanem empátiával, nem nemtörődöm módon, hanem törődve vele? Sokszor van egy aktuális főszereplő, az ő élete van kiteregetve, őt tárgyaljuk, az ő bőrét vitte a vásárra, a többiek bármilyen érdeksérelme a töredéke az ő kockázatának. Komolyan elkezdenéd vitatni, hogy ha nem adunk védelmet, hanem inkább elkövetjük amik miatt elmentek emberek, akkor lesznek tartalmasabbak, mélyebbek a megnyílások, kevésbé hárítóak a résztvevők, nyitottabbak önmaguk változtatására, haladnak jobban az önmagukká válás útján?
Egyébként te szeretnéd ha elkövetnék ellened amit a kiváltak ellen? Az őszinte, de fájdalmas kimondása másnak: általában OK, de itt is jobban járunk, ha alkalmas állapotban tesszük. A baj nem is ezzel van, hanem a rombolóval.

hanyagság 2013.04.21. 20:58:35

@idealis: túl bonyolult ez nekem, amit írtál... az én írásom egy belső történés, belső folyamat leírása, és csak kis részben szól a csoportról, épp csak érinti, tehát, ha ezt, mint egy elméletet értelmezed, ami az ottani dolgokról szól, akkor neked teljesen mást jelent, mint nekem. ez nem baj, de ezért nincs értelme számomra ebből filozófiai vitát nyitni. mert ez nem egy filozófia. bennem történt valami, amiből néhány következtetést ugyan megkíséreltem levonni, de ez nem egy elmélet. ha te magad azzá fejleszted tovább, szíved joga, bár ezek az én személyes tapasztalásaim, az életemből, állításokból.

hanyagság 2013.04.21. 21:00:03

szóval ez egyszerűen teljesen másról szól, mint amiről te írsz.

idealis 2013.04.22. 00:03:56

"a környezetemben lévőknek biztonságos közeget teremtsek, akár minden áron" Mi lehet az a minden ár? Gyakorlatilag mi az az ár amibe kerül a másiknak biztonságos közeg? Mennyit ér meg neked, h ne haljon meg a másik? Hogy ne kelljen elmennie mert rombolta ami itt érte és tök jogosan nem akarja, hogy tovább rombolni hagyni magát? Szerintem nem gyengék voltak a verekedéshez, hanem van jobb dolguk, mint verekedésben részt venni. A verekedés szerintem gáz, kudarc mindkét félnek, éppen nem telt tőlük többre, nem volt jobb eszközük. Aki nem kíván iszapbirkózásban, sárdobálásban részt venni, azt ezért még ne címkézd gyengének. Nemcsak azért nem verekszik valaki, mert gyenge, hanem esetleg azért, mert ennél jobbat tud és jobbat tart méltónak magához.
Aki a környezetében levőket leszarja, pl. a saját egója imázsának megőrzése érdekében inkább feláldoz egy másik embert, feleslegesen bántva, rombolva őt, az szerintem megengedhetetlenül önző. Az aránnyal van a baj, h a másik nagy sérelme se számított, csak a saját látszat. Még csak nem is egy valós érdek, hanem csak egy látszat miatt. A te bejegyzéseddel az a bajom, hogy te még meg is ideologizálod, hogy miért jó leszarni a másikat.
Mit szólnál az asszertivitáshoz? Nem az lenne a legjobb elv? Igen, megvédeni a helyedet, amihez jogod van, és más helyét is tiszteletben tartani? Élni és élni hagyni? A fordított esetekkel miért nem foglalkozol?

"minél inkább elutasítom azt, hogy mást bántsak, annál jobban fogom magamat sújtani." Ez a te életedben gyakran, jelentős ügyekben fordult elő, ezért alakult ki ez a hited? Vannak elkerülhetetlenül ilyen helyzetek. A másik hányszoros sérelme ér neked annyit, mint a tiéd?
"valahol középen kellene lavírozni": ezzel egyetértenék, de mintha a bejegyzésedben egyáltalán nem középen lennél.

hanyagság 2013.04.22. 09:35:13

fogalmam sincs, miről beszélsz. néha úgy tűnik rólam, mmint ahogy te látsz engem, néha úgy tűnik, hogy nekem tulajdonított "hit"-et támadod, nemtom... vagdalkozásnak érzem, de nem rólam szól, általánosságban megfogalmazott dühös támadás valami "elv" ellen, amit nekem tulajdonítasz... nemtom miért vagy rám ennyire dühös? van elképzelésed? sikerült meggyőznöd magad, hogy nem is az András a bűnös, hanem én? feltétlen szükséged van bűnbakra? szavakon lovagolsz, de annak az értelmét nem fogtad fel, amit írtam, ez a kommentjeidből nyilvánvaló, mert én nem azt írtam, amit számon kérsz rajtam. én a magam részéről el tudom fogadni, hogy nem értünk szót.