Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Zsákmányállat

2016.09.23. 21:46 | hanyagság | Szólj hozzá!

- Értem én, hogy Te így szeretsz élni, megvan a tuti otthon, főznek, mosnak rád, mellette megvan az izgalom, persze az mindig új kell, mert 2-3 hónap után kezd unalmas lenni. Nem unatkozol. Vagy igen? Csak szerintem ezzel ott a baj, hogy mindenhol hazudni kell. Mindenhol el kell játszanod a szerepet. Mert profi vagy abban, hogy azt mondod az embernek, amit hallani akar. Ezt megeszi mindenki. Megettem én is. Tudod, hogy néha, ahogy telt az idő, egyre gyakrabban éreztem azt, hogy amit mondasz nem érzésből mondod, hanem rutinból? Soha egy rossz szavad nem volt hozzám, de egy idő után gyanús lett, hogy ez csak rutin. Szóval ezt egészen profin csinálod, csak hát ez hazugság. Az utóbbi időben sokszor ásítoztál, ha velem voltál, vagy beszéltünk telefonon. Ezen gondolkoztam, hogy a hazugság álmosít, na szóval nem ezen gondolkoztam, hanem azon, hogy hallgatni, vagy mondani is álmosít-e? Mert hát én sem mondtam meg a frankót, azt vágom, néha belekezdtem volna, de rögtön tagadtál, miket képzelek én. Tudom, a kamuhoz taktikailag hozzátartozik a tagadás utolsó leheletig (ki vagyok művelve :) Akkor meg minek jöjjek elő a megérzéseimmel?

Na szóval az ezzel a baj, tudod a hazugsággal, hogy ha én ragaszkodom hozzád, tegyük fel meg akarlak tartani, akkor hazudhatsz nekem, neked fogok hinni, nem a megérzéseimnek, nem magamnak. Belül persze érzek mindent, és a kettő között baszott nagy feszültség keletkezik, mindez bennem. És elég szarul érzem magam, közben magamtól távolodok el. Hogy megtartsalak. Ez ebben a disznóság, nem maga a hazugság.

És azt tudtad, hogy hazudni csak annak tudsz, aki maga is azt akarja, hogy hazudj neki? Hogy az ember érzi, mindenki érzi a frankót, de csak az hisz neked, aki hinni akar, és csak addig, ameddig azt akarja. Igazából ezért mégse disznóság. Csak hát ez a színjáték távol tart. És geci fárasztó is. De hát végül is nem számít, 2-3 hónap oszt kezdődik elölről, az izgi résszel. Mondd szeretsz Te igazából valakit? Van valaki, akivel őszinte vagy? Akivel tényleg otthonosan érzed magad? Nem láttam belőled sokat, talán kicsit sarkos is ez a véleményem, vagy mi, rólad. 

Szóval ez valahogy így megy, színház, mondod, amit hallani akar, és belefáradsz. Unod. Mert felületes. Mert a hazugság felületes. Nem? Vajon megunod ezt egyszer? Nemtom. Ki tudja, azért télleg, kíváncsi lennék, hogy eközben benned mi zajlik? 

- Jó, most eleget hallottunk rólam, veled mi van? Arról nem beszélnél?

- Ehh, az monnyuk sokkal nehezebb, valóban. Hát velem mi is van. Hmm. Velem az van, hogy látom, milyen polcra kerültem, szerető szombat délután 3-6-ig. Nem reklamálok, egész előkelő pozíció ez a szombat délután. Na jó, mondom, minek látom magam, megint zsákmányállat vagyok. Több síkon fut a dolog. Egyrészt látom, miben vagyok, és érzem, hogy ez a pozíció nekem kurvára nem tetszik. Ki is léptem. Másrészt meg van az egésznek egy nagyon erős vonzása. Elmondom, mi. Mikor látlak, vagy hallak, elgyengülök. Zsákmány fut, ragadozó jön, gyorsabb, elkap és megesz. Megettél. Nem szerettél, vagy úgy szerettél, mint egy szelet tortát. Szeretlek, majd megeszlek. Ugye? Mert zsákmányállat vagyok. Mindig minden úgy volt, ahogy Te akartad, neked feltűnt? A furcsa az egészben az, hogy a zsákmányállat élvezte, hogy megették, baszki. Nézem a jelenetet (kívülről is), lenyűgöz az erő, ami benned van, amivel eléred, megkapod, amit akarsz. És konkrétan beleélvezek abba, hogy felfalsz. Megadom magam ennek az ellenállhatatlan erőnek és beleolvadok (mert közben benne is vagyok). Magam is döbbenten állok ezen ponton, és csodálkozom, mert érzem, hogy ez jó nekem. Orgazmus. Nem akarok itt messzemenő következtetéseket levonni ebből az állatvilágra, de lehet, hogy az antilopnak is jó. Franc tudja. Csakhogy itt nincs vége. Te lerágod a húst a csontról és jóllakottan továbbállsz. (Gatya fel, húzás haza.) Ez már nem érdekes tovább neked. Én szeretném, hogy maradj még, szeresd a csontokat, de hát azt ki szereti, mit szeressen rajta? Én állok a csontok felett, és azt latolgatom, hogy hogy fogom ezt most újra összerakni? Mert itt maradtam egyedül, csak tenni kell most valamit. Mert felettem az a részem, aki mindezt végignézte, fura mód egész érzelemmentesen, aki ezt konstatálta, és aki tudja, hogy most is van egy következő lépés.

Tényleg azt gondoltam, hogy már nem vagyok zsákmányállat, de úgy tűnik, mégis. Érzem magamban ezt a zsákmányállatságot. De most érzem azt is, hogy mi ebben a jó. Eddig ez egy totál negatív figura volt számomra, most mintha megláttam volna benne azt az élvezetet, ami belehúzott. Meg látom közben a következményeket is. Olyan élesen, szépen. És ez az éles kép valahogy érzelemmentes. Miközben az érzéseket érzem. Nem vágod? Nem? Én sem. 

Persze gondoltam, váltani kéne a szereposztáson, beállni ragadozónak. Nem állítom, hogy frankón érezném hozzá magamban az erőt, meg az elszántságot, de hát mégis. Na. Az ember zsákmányoldalról csak megirigyli az erőt, amibe beledől. Hátha vannak rejtett tartalékok. Úgy próbáltam elképzelni... de hát nem nagyon ment. Bár ki tudja, talán voltam is már az, más leosztásban, csak nem vettem észre? Nem kizárt. Lehet, hogy az nem olyan feltűnő, mert közben nem fáj, csak talán kicsit unalmas? Mert az eleje izgalmas mindkettőnek, aztán a zsákmánynak fáj, a másik meg, ugye jóllakottan szundít egyet. Tán észre se veszi, mi volt. Csak azt vesszük észre, ha fáj, ugye. Na, tutkó voltam már ragadozó, csak nem tűnt fel.

Ez a kép azért így beindított, nagyon tetszett nekem. Általában jó kis modelleket szoktam építeni, megfigyeltem, hogy tetszenek nekem a saját modelljeim, és jókat tudok velük játszani. Pont, ahogy a Rudi élvezi a saját vicceit. Ezzel is tovább játszottam. Néztem jobbról, néztem balról, és valahogy arra jutottam, hogy ez ugyanannak a két oldala, és bár megvan az erős húzása, de igazából egyik oldal sem jobb a másiknál. Mit válasszak, a fájdalmat vagy az unalmat? Már ha van választásom. Ehh... szóval, hogy ez olyan üres. Nagyon valóságos, de valami hiányzik belőle. Megvan a kielégülés, mindkét oldalon, és aztán jön az üresség. Ezért az ásítozás, nincs mit tenni. Talán, ha Te ásítoztál, még mindig Te voltál őszintébb, mint én. Na mindegy, nincs mit vetélkedni ezen. Hazudtunk és elkúrtuk, mint az MSZP Öszödön.

Szóval üres. Most sajnálom, de szokásommal ellentétben nyálas leszek, de ennél jobb szó nem jut eszembe. Szóval hiányzik belőle a szeretet. Ami egy Jolly Joker. Csak nem tudjuk, mi az. De keressük. Csak királyi többesben, mert mi már együtt nem fogunk keresni többé semmit.

Ez a "soha többet" különben olyan kemény, fizikai fájdalmat okoz. Beleszédülök. Ezt szokni kell. Valakinek sikerült már megszokni?

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr436722887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.