Itt ülök egy hatalmas (közmű)számlahalmaz tetején, ami már elérte a feldolgozásnak azt a fokát, hogy szolgáltató szerint csoportosítva van, csak az átlátás és befizetés van hátra. Én jó ideje úgy működök minden fogadalmam ellenére, hogy durván három havonta összeszedem őket és befizetem a postán. Azt hiszem akadnak még hozzám hasonló bizalmatlan emberek, akik minden macerája ellenére inkább választják a sárga csekket a csoportos beszedési megbízással szemben.
Amit most különben jól megszívtam volna. Nekem bevált dolog az élet (sztem angyalok, de ezt sokan nem szeretik) humorérzékére hagyatkozni. Az egyik legnagyobb és értékében is egyik legjelentősebb kupacot az ELMŰ csekkek teszik ki. Tegnap este fogtam hozzá a válogatásnak, abban a tudatban, hogy már nem halogathatom tovább a dolgot, mert már több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy azt a kissé túlbecsült 96.658 forintos elmű csekket félreraktam azzal, hogy még van 90 napom arra, hogy rájuk borítsam az asztalt emiatt. Nem kell elsietni. Órákba telt míg a nagyra nőtt kupacot kibontogattam és szortíroztam. Közben meglepetésemre, egy újabb elcseszett, immár csak 81.306 forintos villanyszámlát találtam, aztán még előkerült ezen számlák egyszeri fizetési felszólítása is. Kezdtem eltompulni az összegek irracionalitása láttán. Lelki szemeim előtt megjelent az elmű ügyfélszolgálati iroda képe, amit a minap rögzítettem magamban piacról jövet. Sejtettem, hogy dolgom lesz velük, de vajon mégis mikor lehetnek azok nyitva, amikor én itthon vagyok? Éjszaka vagy hétvégén?
Bontogattam tovább a leveleket és azon tűnődtem, hogy talán az évszázad üzlete lehetne esőerdőt telepíteni. Ha csak az én háztartásomat nézem, hogy egy darab újságot nem veszek, mégis hatlmas kupacokat gyűjtök össze hétről hétre a bedobált "papírszemetekből" a szelektív hulladékgyűjtőnek, és akkor még a számlák benne sincsenek, mert azokat valami tévesen értelmezett biztonságvágyból és rendszeretetből önálló felnőtt életem kezdete óta gyűjtöm és archiválom. Szóval esőerdő. Vérzik a szívem. A papír drága dolog. És nemes, erre emlékszem, mert gyerekkorában az ember még jobban tudja, mi az érték. Ápisz eladó akartam lenni, hogy mindig ezek között a finom dolgok között lehessek, színes és fehér papírok, festékek, ceruzák... mai napig elbűvölnek. Szebb lenne a világ, ha a papírt inkább arra használnánk, hogy képeket festünk, szerelmesleveleket írunk rá, számok, fenyegetések és hazugságok helyett. A mostani, napjainkban dívó papír felhasználás jelképezi számomra a felelősségtől való megszabadulás kétségbeesett szándékát. Ha belegondoltok. Nyilatkozunk, nyilatkoztattatunk, hogy befizettük, kifizettük, elolvastuk, esküszünk az életünkre, hogy így vagy úgy van, ha nem, akkor 8 napon belül bejelentjük... A papír által védve vagy kiszolgáltatva vagyunk. Igaza annak van, akinek papírja van róla. Micsoda egy hazugság! Szóval ezért sajnálom ezt a rengeteg papírt. Ehh.
Szabadág ide vagy oda, nálam a szorongásaim vezető okaként igenis az állam áll. Az állam és képviselői, mint önkormányzatok, okmányirodák, APEH, illetékhivatal... A civilzált élet nálunk azt jelenti, hogy az állampolgár kezét lábát összekötözve felolvassuk neki a jogait. Mert pont ennyi jár neki. Verni nem verjük csak a zsebeit forgatjuk ki. Ezt a nyomást valahogy nagyon rosszul viselem. Nyilván ezért nincsen tévém és nem olvasok újságot. Félek, belerokkannék, ha a közéletet napi szinten kellene követnem. Én ehhez gyenge vagyok.
De a bontogatásnál tartottunk, ami ugye hosszas folyamat volt. Legnagyobb meglepetésemre a kupac két utolsó levele megint az elműtől jött. Izgatott kiváncsisággal estem nekik, ugyan mivel fokozhatják még a fokozhatatlant? Á, ez már biztosan az értesítés, hogy mikor jönnek kikapcsolni az órát, bár azt régen sunyin csinálták (volt már dolgom velük, nagyon tetvek voltak, 500 ft tartozás miatt kötötték ki az órát, mikor otthon voltam két kisgyerekkel), értesítés nélkül, mégse hiszem róluk, hogy személyiségfejlődésük ennyit lépett volna előre? Na? Csak a számot néztem már: -96.658. A másikon: -81.306. Sztornószámlák. Nem hittem a szememnek. És bejött. Megint bejött a no para. Régen mondom már, hogy nem kell kapkodni. Ilyenkor mindig legyintenek rám, hogy persze, a lustaságom. Azt viszont csak én tudom, hogy mi fölösleges macerát és munkát spóroltam meg már ezzel a hozzáállással! Köszi angyalok! Jó fejek vagytok:))) Ha egy héttel korábban állok neki a cuccot válogatni, ezek még nem lettek volna itt! Ilyenkor érzem azt, hogy érdemes élni:)))) Szép kényelmesen, nyugodtan. Nem sietve:PPPPP
Amikor ilyen típusú papírokat érintek, mint számla, szerződés, tulajdonlap, hivatalos levél, netán végzés, határozat vagy felszólítás... ilyen pillanatokban erősödik fel bennem szinte elviselhetetlen fokra az a vágy, hogy megszabaduljak mindentől és sikítva kirohanjak a világból. A civilizációból. Ezt most minden túlzás nékül mondom. Én annyi minden elfogadtam már, de ez ellen zokogva tiltakozom. Mélyen, zsigerből. Mert hazug, álszent és gyilkos. Tudom. Nem, nem tudom, hanem érzem.
Igen-igen, mint az apacsok tegnap. A menekülés a mocsokból...
REKLÁM: Nézzétek meg a Radnótiban (ha kaptok rá jegyet) az Apacsokat. Vagy ott bármit. Tegnap láttuk a főpróbát. Nagyon rendben volt:))))) Aktuális és érzékeny. Megint le kell írni, hogy ez a színház döbbenetesen jó színház. Lehet valami áldás rajtuk, mert amihez nyúlnak, az jó. Köszönjük:)))))))
