azaz joggal álmodok rémeket, és még én jártam jobban! A Julcsira rászakadt egy kétnégyzetméteres bukóablak új élete színterén, csak a kemény fejének, no meg az elmaradhatatlan napszemcsijének (mert az öltöztet, mint tudjuk, fejbúbunkra tolva is, az életmentésről nem is beszélve) köszönhetően úszta meg kisebb sérülésekkel. Na csak azért különben, mert az igazi jó barátnőknek még a nyolcas háza is egybeesik, ugye:))))
Három éjszaka, három rémálom, kezdem az utolsóval, mert abból emlékszem a legkevesebbre: Sodor a Duna, piszkos, átlátszatlan víz, a mély ki tudja mit rejteget, a sodrás erős, teljesen tehetetlen vagyok. Asszem, halkan vinnyogva ébredtem.
De a másik kettő sokkal viccesebb:)
Az első: Egy lánnyal vagyok, aki a barátnőm, vagy gyerekek vagyunk, vagy felnőttek és gyerekkori barátok, ez valahogy nincs eldöntve. A lány fog egy pisztolyt és lelövi a pasast. Khmmm. Kiveszi a brifkóját, nekem adja, hogy rejtsem el. Bennem nagyon zavaros érzések vannak, nagyon nem értek egyet a történtekkel, de benne vagyok nyakig, ott vagyok, vele vagyok, tehát én is kvázi gyilkos vagyok. Nem tudom kívül tudni magam az ügyön, nem is érzem magam ártatlannak. Elrejtem a lóvét, és elkezdünk menekülni hazafelé a városon keresztül biciklivel. Én azzal a biciklivel, ami az első biciklim volt, legfeljebb 5 éves koromban, sötétbordó színű és még két oldalkereket is rá lehetett szerelni abban az időben, mikor még nem álltam meg a két keréken. Elég jó kis bicikli volt. Nem értettem, hogy férek el rajta. Menekültünk utcákon, macskaköveken keresztül, azt éreztem, hogy mindenki minket néz és rettegtem, hogy mikor találkozunk rendőrökkel. Hát eddig bírtam, inkább felébredtem.
És a második, a kedvenc:)) : Árpit látogattam meg valamelyik otthonában, baráti látogatás volt, semmi hátsó szándék. De! Ő odahívott egy nőt, izéé, egy OLYAN nőt, valószínűleg az volt, szerintem, mert nem éreztem, hogy sok közük lett volna egymáshoz, aki félpucéran ült, a meztelen lábai fent az asztalon. Egészen nyilvánvalóan azért hívta őt oda, hogy engem provokáljon vele. Dühös lettem persze, mert nem értettem, mire volt ez jó? Meg hát nem is tetszett a helyzet, úgyhogy dühömben hisztiztem egy kicsit, aztán bosszúból fogtam valamit a polcról (na azt sajnos nem tudom, mit, pedig érdekes lenne:), valamit, ami az Árpié volt, bebasztam a kocsim hátsóülésére, talán még több mindent is, nem is csak egyet, bevágódtam az autómba, és otthagytam őket a francba. De ez még nem minden. A lényeg most jön: az autóm egy bazi dögös, nagy állat, piros sportautó volt. Az volt nekem. Húúú. Bár elég feldúlva ébredtem, az autó kárpótolt mindenért:)))
Imádom a képzeletem:))) Vagy az is lehet, hogy ezek emlékek? Ki tudja... hihi, remélem:)) már ami a kocsit illeti:))
Volt még egy álom, az nem most, hanem tavaly nyáron, a csendtábor utolsó éjszakáján... Nehéz éjszaka volt. Na az necces, hogy inkább emlék. De azt majd legközelebb, most mennem kell, vacsizni megyünk, a szülinapom alkalmával bővített üzleti vacsorára! Hihi:)
