Na izé... ha felállok, mindig elfelejtem.
Na jó, elmondom, mert erős és hatásos élmény volt. Az van, hogy van egy pasi, egy a sok közül, aki azt játssza velem (nagyjából különben mindegyik ezt játssza velem, árnyalatnyi különbségekkel), hogy húz-húz, aztán nem lép, vagy visszalép, vagy úgy tesz, mintha mi se történt volna... Valóban nagyon vicces történetek ezek, de fél év önmegtartóztatás után az ember humorérzéke kicsit megcsappan ezen a téren. Mert persze csak ez a típus jön be. Ugyan biztos akadna olyan is, aki tisztességgel végigjátszaná ezt a papásmamás játékot, ahogy azt kell, de azt vagy észre se veszem, vagy észre se veszem. Szóval az olyat észre se veszem:))))
De írtam már erről a problematikáról és arról is, hogy nyilván én vagyok a megoldás kulcsa. Kulcslyuka. Ehh. Disznó. Pedig most pl. egyáltalán nem vagyok olyan hangulatban, valszeg azért is írok ilyen nyugodtan a dologról. Holott elvileg most is egy ilyen jellegű megpróbáltatásról tértem éppen haza. Úgyhogy vagy megszabadultam, vagy érzéketlenné váltam, nem tudom, mindenesetre békésebb így az élet.
Az történt, hogy egy ideje már sikerült egész jó színvonalú tudatossággal kezelni a helyzetet az említettel, működött is a dolog, sokkal kevésbé viselt meg, mint régebben, és én azt hittem, hogy végre jó lesz ez így. Időnként beszélgettünk, és én egyre felszabadultabban, őszintébben tudtam benne lenni. Nem akartam tőle semmit. Már nem. Biztos ettől váltam könnyedebbé. Aztán jött egy nehéz idő, jobb, ha az ember, ha nem is készül fel, de legalább számít rá, hogy nehéz idő mindig jöhet. Akár bejelentés nélkül is. Szóval jött, és a kommunikációnkat újfent megterhelte az az érzés, hogy de jó lenne. Mindkettőnkét, ez teljesen egyértelmű volt. Meg az is, hogy innen lépés előre eztán se lesz. Na ez így nehéz, de megjutalmaztam magam olyan dolgok olvasgatásával, ami elterelte a figyelmemet, mert nagyon érdekelt és hősies módon egész jól összeszedtem magam. Aztán megjelent az ember és egy rövidreszabott provokációval egy pillanat alatt elmosta minden addigi erőfeszítésemet. Bazd meg. Ez az a pillanat volt, amihez hasonlót éltem már át, és ami arról szól, hogy az addig elfojtott indulat egy olyan kritikus szintet ér el, hogy az ember azt érzi, hogy most vagy kipakol, vagy kiborul. A pakolásban talán több a kontroll, viszont bátorság kell hozzá. Úgy döntöttem, pakolok, ha kell, ha valóban kell, akkor most jött el az ideje. Éveken átívelő történet ez, nem lehet mondani, hogy elkapkodtam volna.
Mondtam neki, hogy beszélni akarok vele, mikor és hol? Most. Jó, még melegen, talán jobb is így. Tudta, mit akarok és még egy darabig szóval tartott - szó se róla, volt benne lélekjelenlét - hátha megússza, de szerencsémre kiváló végszót adott nekem, ahonnan nekem még könnyebb dolgom volt. Vettem néhány nagy levegőt, majdnem elmenekültem, de aztán úgy döntöttem, hogy ha már eddig eljutottam, ennyi izgalmat belefeccöltem, akkor tán mégsem kéne.
Tulképp az volt a nagyon megnyugtató az egészben, hogy minden úgy volt, ahogy éreztem. A kifogás volt talán érdekes, amivel élt, hogy ő miért nem, de ez se nagyon lepett meg. Elvégre csak kifogásról van szó, valószínűleg nem a valódi okról. Az a baj velem, hogy másképp gondolkozok. Mint ő. És ez összeegyeztethetetlen a jövőképével. Oké, ez teljesen rendben van, de - mondom neki, hogy - ez nekem nem kóser, akkor ne provokáljon, ha nem akar semmit, engem ez megvisel, én egészséges nő vagyok, még fiatal is, akkor hagyjuk ezt a játszmát abba. Vagy csináljuk végig, csak akkor kezdjünk bele. De ha a döntés az, hogy nem, akkor snitt. Erre kiakadt, hogy most miért hagyjuk abba, mikor ez olyan jó, kivel mással játszana ilyet? Hát vagy talál valakit mást, válaszoltam, vagy senkivel. Nem tetszett neki.
Nos, ez a beszélgetés nagyon érdekes és tanulságos volt. Új infó ugyan nem volt benne, de új megvilágítás igen. Egyszerűen megértettem a helyzet dinamikáját. A játszmából ő energiát nyer, és nem ad cserébe semmit. Én csak veszítek, ezért viseltek meg ezek a helyzetek. Az ilyen helyzetekben az a nagyon becsapós, hogy valóban megvan a kölcsönös vonzalom, csak a döntés az, hogy nincs felvállava. Vagy egyik részről vagy mindkettőről. Illetve mindenképpen mindkettőről, mert amint az egyik kimondja a varázsszót, már nincs játszma. De addig csak élvezni igyekeznek a másik szeretetét, vonzalmát, felelősségvállalás nélkül. Ez szimpla vérszívás. A kimondás pedig a játszma vége. Tulképp tanultam én ezt már nagyon rég, a felismerés és beazonosítás mégis elég sokat váratott magára. Pedig a játszmában az én szerepem szerint nekem nem volt nyereségem. Miért maradtam mégis benne? Nincs rá racionális magyarázat. Lehet azt mondani, hogy reménykedtem még, hátha, de ez meg azért hülyeség, mert a kimondáskor kiderülhetett volna az is... Ne erőlködjünk, maradjunk inkább az irracionális magyarázatnál. Egyszerűen büntettem magam. Szívattam magam. Miért? Franc tudja, lehet, hogy jövő hétvégén, a családállításon majd ez is kiderül. Nagyon szorongatott helyzetnek kellett eljönni, hogy felborítsam az asztalt. Ha már korábban megszeretem magam, talán nem húzom ilyen sokáig az időt.
Az embert különben szeretem továbbra is, akit ennyire megismer az ember, és ilyen régóta szeret, azt nem fogja ezek után csak úgy nem szeretni. Hiszen eddig is mindenki tudott mindent, most csak annyi történt, hogy kimondatott.
Egyes tanulság mindenképpen az, hogy szeretni lehet, de nem kell a szeretteinktől minden faszságot lenyelni. Simán pofán lehet vágni őket, ha nincsenek tekintettel a lelkivilágunkra. Nem kell őket utálni, gyűlölni. Ez nekem nagyon nagy könnyebbség, mert elég rosszul ment ez eddig is.
Kettes tanulság az, bár ezt nem innen tudom, máshonnan, hogy szeretni energiatermelő folymat, tevékenység. Szeretni nagyon jó. Ha valaki genya velünk, az azért fáj, mert azt gondoljuk, hogy le kell blokkolnunk a felé áradó szeretet energiát. Ez fáj, mert ugye szeretni jó volt. Rossz, amikor ezt nem tehetjünk. De ilyen parancsot az Isten nem adott, hogy ne szeresd a másikat, ha az geci volt veled. Szeresd, csak védd meg magad. Ne magadnak tiltsd meg a jót, hanem neki a rosszat, mondd meg neki, hogy ne gecizzen veled. Ha mered. Ha nem mered, akkor meg szívjál:P
Hármas tanulság, hogy a házi energiatermelő egységünk az a szívünk. Az, akinek megvan az útja hozzá, mármint a saját szívéhez, annak lesz elég saját energiája és nem fog rászorulni, hogy mások vérét szívja. Aki elvesztette vele a kapcsolatot, mármint a saját szívével, az rákényszerül. Kanyargós út az, nem egyszerű, nem látom az út végét:P
Négyes tanulság, hogy az elfojtás, elhallagtás az bezár, a kimondás megszabadít. Én olyan jól vagyok azóta, mint már régen voltam. Ha voltam valaha. Szerintem nem, nem voltam még ilyen szabad.
Ehh, mindent, amit itt leírtam, azt tudtam már korábban, olvastam vagy tapasztaltam. Semmi új nincs a nap alatt. Vakság van, ha ehhez ennyi idő kellett, hogy felismerjem. Te jószagú atyaúristen!
