Időnként az agyamra megy.

Az egész a homeopátiás cikkel kezdődött (na jó, folytatódott) a Narancsból. Illetve nem is. Már a válasszal. Mert a "tudomány" persze válaszolt. Jóska akkor hozta nekem, hogy olvassam el, és vonjam le a következtetést. Ne is foglalkozzam a tartalommal, nézzem csak a szövegek minőségét, azaz a minőség különbségét, természetesen a homeopátia, mint áltudomány rovására. Elolvastam. Aztán elolvastam még hétről hétre további két olvasói reflexiót, akikről sorban meg kellett volna állapítanom, hogy nem tudnak érvelni, és jogosulatlanul bitorolják a homeopátia és az ehhez hasonló képzelgések részére a "tudományos" jelzőt. Ugyanis a heteken át tartó vitáink eredményeképpen azért azt sikerült elérnem, hogy a homeopátiás gyógyítás és a másként gondolkozás (mint például az analógiás gondolkodás) létjogosultságát azért már nem kérdőjelezi meg (ugyan nem meggyőződésből, de liberális beállítottságával ellenkezne, hogy megtiltsa valakinek, hogy miről álmodozzon)  csak legyek szíves és ne nevezzem már ezt tudománynak. És ne  is tanítsanak ilyen bizonyítatlan dolgokat az iskolában. Ezek képzelgések. Azok, pedig, akik ezeket a védőbeszédeket írták, a szövegminőség alapján, egyszerűen buták. Halkan mondom csak, hogy szerintem a kettes számú olvasói hozzászóló kifejezetten frappánsan és nagyon szakszerűen fogalmazta meg a tárgyi vitával kapcsolatos véleményemet!

A lényeg az, hogy álláspontjaink jottányit sem közeledtek. Viszont jól belegázoltunk egymásba, illetve ő belém, hiszen amikor lebutázza azt, akivel én szórol szóra egyetértek, akkor engem butáz le. Na persze, ezen a ponton már kicsit visszagázoltam én is. De csak visszafogottan. Ja. Hál istennek, elég öreg vagyok ahhoz, hogy az önbecsülésemen ez karcolást sem ejt már. És nem azért, mert nem számít a véleménye. Pont ez az. Számít, de nem az alapja neki. Csak sajnálom, hogy ennyire nem tudunk szót érteni.

Különben másban sem.

Időnként pillantásokból is értjük egymást (vagy tévedek, ez is csak képzelgés??), máskor meg megfojatnánk egymást, annyira nem sikerül kiegyezni.

Itt van ez a londoni út. Mielőtt elmentem, nem köszöntem el tőle, így alakult. Ezért mikor leszálltunk, írtam neki egy sms-t (a minap visszaolvastam és elégedetten állapítottam meg, hogy télleg milyen jó fej vagyok) és a végén finoman utaltam rá, hogy akár válaszolhat is rá, nekem ingyen van. Hát nem tette. Ezzel szemben hazatértem utáni első találkozás alkalmával köszönés helyett közölte velem, hogy ő nem sms-ezik, ez nem elv, csak az ő bütykös kezével ez nem megy.

Aha.

Az a bütykös kéz, az tulajdonképpen finom  művészkéz, amivel amúgy nagyon szép terveket szokott rajzolni. Talán kevéske bőrkeményedéssel az időnkénti kaszálástól. Mert tud kaszálni. Sms-t írni nem.

Megmondtam neki, hogy ez kicsinyesség volt a részéről.

Aztán megint sikerült valamin összevitatkoznunk, és kiújult az allergiám amiatt, hogy képtelen normálisan, barátságosan közeledni vagy regálni, legyen szó bármilyen élethelyzetről vagy témáról. Ha már így belejöttem az sms-ezésbe, megírtam neki ezt is, csak kicsit metaforába burkoltan. Erre ismételten közölte, hogy nem sms-ezik és elég meggyőzően eljátszotta, hogy nem érti, mit is jelent. Aszonta, hogy először aszitte, hogy a szomszédasszonya reklamál valami konzervdobozok miatt.

Aha. Szóval akkor még most is valahol itt tartasz a megfejtéssel? Sok sikert.

Mit bosszankodtam én ma ezen? Így visszaolvasva kifejezetten vicces:)))))))