Az olyan hihetetlen érzés, hogy elképzelsz valamit, rágódsz rajta sokat, mert nehéz megcsinálni, mert gyenge nő vagy, fáj a térded meg a derekad, és azt gondolod, hogy de jó lenne... ha megtudnám, ha bírnám. De sok idő, meg kéne hozzá ezaz...

És ez így ment évekig. Pontosan nyolc évig. Mert azért nem kell ám elsietni a dolgokat. De nem ez a hihetetlen. Ez eddig abszolút hihető, sőt természetes. A hihetetlen az az, hogy végre nekiálltam. És most itt van előttem, amiről álmodoztam. Ez a földmunka, ez gyönyörű, látványos, izgalmas, ahogy kanyarognak a kertben a kis fa kertiszegélyek, a simára elgereblyézett föld meg a virágok, szépen alakuló rendben. Látom, és én csináltam. Igaz, hogy kis híján belerokkantam, de az begyógyul. Most éppen ragasztószalagokkal kísérelik meg a helyére húzatni a térdkalácsomat (pink színűvel, mert azt választottam, nem mindegy ám) a helyére, mert szerintük nem ott van. Olyan mint egy fogszabályzó. Ez térdkalácsszabályzó. Rózsaszínű:))) Némi bűntudattal vettem ma piros bugyit, mert nem ment a ragasztóhoz, de gondoltam, itthonra jó lesz. A kertbe pláne. Munkásbugyi:))) A derekamat nem tudom mivel fogják a helyére rakni, de addig hordom ott, ahova esett. Születésileg. Talicskával hurcolásztam a földet a kert egyik részéből a másikba, na nem az egyik végéből a másikba, mert az már kirándulásszámba menne. Szóval maradt még némi meló, de a kert kábé egy százaléka rendben van már.

Az egész azzal kezdődött, hogy a kert közepe (hosszában) lejjebb volt mint a két széle. Nyolc évig utáltam, aztán májusban eluntam és gondoltam, hozatok egy kis földet, elfér. Jóskát kérdeztem, hogy nem tud-e olyat, aki tud ilyet. Mármint földet hozni. Olcsón. Aszonta a szomszédjában van egy nagy földkupac, meg lótrágya is akad ott feléjük bőven, próbáljam meg felhívni az embert. Felhívtam, megegyeztünk és másnap leborított 12 köbméter jó kis trágyás földet az ajtóm elé. Mozgósítottam a kölykeimet, ami nagy szó, mert az ilyen nagyjából minden harmadik szökőévben sikerül, úgyhogy le is fényképeztem az eseményt! Rudika a maga sterilitásmániájával (amit jószerivel mindenre kiterjeszt, kivéve a szobáját) húzkodta az orrát rendesen, hogy ő szarba ugyan nem turkál, de egy idő után valahogy érzékelte, hogy nagyon gáz, hogy ő bent kényelmesen héderezik a számítógépe előtt, én meg a gyenge nő, ráadásul az anyja, túrom a szarkupacot egyedül. Szóval lassan beszálltak a dologba mindketten és késő estig elegyengettük a cuccost.  Soha nem fogják bevallani, de én láttam rajtuk, hogy élvezték a szarban tapicskolást:))

Akkor alakítottam ki az első kertiszegélyes virágágyást a járda mellett. Mikor kész volt, leültem az ajtó elé  a lépcsőre és egy órát néztem. Nem akartam hinni a szememnek. Nyolc éve vágytam erre. És ennyi volt, húsz rongy és egy hétvége. És minden megváltozott. Alig bírtam otthagyni és lefeküdni. Illetve valahogy elvánszorogtam az ágyig, és el is ájultam kis időre, de felébredtem az éjszaka közepén. Mindnem zizegett. Képtelen voltam aludni annak ellenére, hogy holtfáradt voltam. A fizikai munka, a durva megterhelés és az izgatottság, ami az ember vágyának teljesülésével jár nem hagyott aludni, csak zizegett bennem. Ez azóta megismétlődött párszor, ugyanilyen körülmények között, úgyhogy teljesen biztos az összefüggés.

Egy hétig még terjengett a lószag a portánkon de aztán elunta, továbbállt. Biztos kiszáradt:))))

Jóskának vittem hálám jeléül három paradicsompalántát.

Azóta történtek további változások, a házat sikerült végre lefestenem (a végét sajnos tök sötétben és ez világosban kicsit látszik is rajta). Lebontódott a bontandó ház (ma már csak emlék, a jót hamar megszokja az ember), és nagy sík terep lett a dzsumbuj helyén, de ez már nem kizárólagos érdemem. Megfordult egy kedves kis bobcat is a kertben Gyűjtök rá, hogy visszajöjjön, amit az tud!!

Eltelt a nyár. Lassan az ősz is. Nem tudom hogyan tovább.

Ma tartottunk családgyűlést. Amit szoktak lakók meg országok is. Legalább olyan zagyvatagra sikerült, mint az utóbbiak szoktak lenni, de tervezem, hogy rendszert csinálunk belőle. Hátha felnő kis családunk a feladathoz és a rendszerhez:)))) Ösztönösen beleírtam a napirendbe a karácsonyi ajándékok megbeszélését, amivel elértem, hogy ha késve is (persze csak annyi volt a meghívóban, hogy sötétedés után, úgyhogy ebbe bele lehetne kötni), de mindkét gyermekem megjelent. Csali kell a napirendbe, jegyezzük meg. Húha, jut eszembe, még meg kell írnom az ülés jegyzőkönyvét, amit nagyvonalúan magamra vállaltam. Vastag batűvel szedve a hozott határozatokat. Majd holnap.