Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Ilyen most?

2009.03.17. 16:21 | hanyagság | Szólj hozzá!

én:  igen rájöttem

miklosi:  mire

én:  most olyan, mintha mindenhez iszonyú energiabefektetés kéne
olyan, mintha folyamatosan egy gödörből másznék ki
ha egy kicsit is pihenek, visszacsúszok
Elküldve (kedd, 15:13)
 
miklosi:  ilyen most?
 
én:  igen
Elküldve (kedd, 15:15)
 
Nem éppen tudom elképzelni, mi van lejjebb. Illetve de. Azt nem értem, hogy nem szokott ilyen soká tartani, illetve nem is tart soká, csak gyakran visszjön. Nincs is kedvem mászni. Meddig lehet ezt így csinálni?
 
Úgy szeretnék kicsit lelkesebb és barátságosabb lenni, de nem megy. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire utálatos. Néha különben titokban élvezem. Asszem azért, mert ellentmondani látszik végre annak a hiedelemnek, hogy nekem mindig mindenkivel jó kapcsolatom van. Egy túrót. Utálatos disznó vagyok és szeretek is az lenni. Nem vagyok barátságos. Nem másszá a képembe, mert olyat beszólok, hogy még az unokáidat is velem fogod ijesztegetni. Vannak, akikről ez jut eszembe. Jó, nem sokan. A telefont is pont úgy veszem fel, mint a Julcsi szokta félálomba. Hát mostanában nem hívnám föl magamat.
 
Normális az, aki ilyenkor kezd tisztítókúrába? Itt lapul néhány Merci csoki a fiókban. Ez egy érdekes dolog. Éppen szét is oszthatnám, elég jó, nem utasítanák el. De nehogymá! Hátha mégis, mégis megkívánom, és akkor meg nincsen itt. Na de amíg meg itt van, és mongyuk kibírom, hogy ne essek neki, addig ez folymatos kísértés, másnéven (ön)kínzás. Elegánsabban nevezve próbahelyzet. Irigységem nem engedi, hogy odaadjam, bűntudatom nem engedi, hogy megegyem. Az a kevés ritka pillanat könnyű csak, mikor megfeledkezek róla.
 
Mik azok a gondolatok, amik igazán nyomasztanak?
Hát lássuk csak.
1. Csoki a fiókban. Meddig bírom, most pl. nagyon-nagyon nehéz. Így nyilvánosan helytállni.
2. Az önzésem és az egoizmusan rettenetesen zavar. Olyannyira, hogy megkérdőjeleződik újfent a létjogosultságom.
3. Az első ponttal összefüggésben, nehéz eldönteni, hogy ez a rizskúra most nettó önkínzás, vagy valami eszelősen erős vágy a megkönnyebbülésre, megszabadulásra. Az utóbbira szavazok különben.
4. A 3. ponttal összefüggésben, kérdés, hogy van-e megszabadulás. Érdemes-e belekezdeni?
5. Terhemre van minden birtokom, és mégis félek megszabadulni tőlük. Mert nyilván ez nem így megy. A batyu meg a hamubasült pogi az számomra nem járható életforma, ha csak a kölykökre gondolok pl. Nélkülük komolyan el lehetne gondolkozni a dolgon. Ha így nézzük, a gyerekeim egy dilemmától már megóvtak. Szóval így civilizált világban élni olyan mértékben macerás, hogy az ember minden idejét elveszi. De ha nem civilizált világban élne, akkor a fedél és a kaja előteremtése vinné el az összes időt. Egy szó mint száz, bárhogy is nézzük, az időt minden helyzetben elviszi valami. Vissza a birtokláshoz, szóval a mindent elengedek, az nyilvánvalóan nem lehetséges. Tehát megint valami közepet kell keresni, kibalanszírozni, hogy mi az, amire még feltétlen szükség van és mi az, ami mehet. Ha ezt sikerül elérni, az szerintem nagy boldogsággal fog eltölteni.
 
Most, az elébb majdnem kivettem egy csokit a fiókból. Aztán eszembe jutott, hogy ez egy percnyi öröm. Utána még jobban hiányozna és az önbecsülésem is csorbát szenvedne. Na nem azért, mert megettem egy csokit, hanem csak azért, mert most más projekt fut. Ha szabad, akkor szabad. De most nem. Elcseszem az össze eddigi erőfeszítéseimet. Megint eltolódna a megkönnyülésig eltelő idő. Elképzeltem a csokit a számba. És savanyú volt. Akkor meg minek. Múló öröm. Minden múló. Ez a nehézség. Itt is van valami elásva szerintem. Ha múló, akkor minek. Persze ez így nem igaz megint. Mert csak a pillanatnak van öröme. Ha az örömet keresem, akkor kell higgyek a pillanatban. Tehát, ha logikusan gondolkoznék, akkor ebben az esetben ehetnék csokit. De! És erről volt szó! Ha az én célom a megkönnyebbülés, és azért éppen csak rizsát meg almát eszek, akkor ez felülírja  csokievés pillanatnyi örömét. Mert van egy célom. Mért van célom? Mert ha nem lenne, akkor csoki ide csoki oda, nagyon szerencsétlenül érzeném magam a pillanatban. Ebben a pillanatban. Az élet sokkal bonyolultabb annál, hogy a pillanat örömére le lehessen egyszerűsíteni. Én ezt nem tudom követni. Iszonyúan fárasztó.
 
6. Nyomaszt, hogy fárasztó vagyok, ipün.
 
És még van néhány dolog, de nem publikusak. Titkok. Nem annyira, csak kicsit.
 
...
 
hihihiiii, az ilyen pillanatok éltetnek:
 
D: És akkor te most mész táncikálni?
R: Igen, persze.
D: Miközben a gyerek meg otthon fetreng lázasan?
R: Hát igen, bár nem otthon fetreng, mert apánál van.
D: Ja, igen.
R: Te most irigykedsz.
D: ... Valójában igen. Mert most megyek haza, a Gy. meg volt ezen az állásmegbeszélésen és végig kell hallgatnom, hogy mi volt ott. És a szemei meg keresztbe lesznek már.
R: Értem. Kérsz csokit?
D: Nem, most pisilnem kell.
R: Jó, akkor utána. Várjál, megyek én is.
D: Jó, pisiljünk együtt.
 
Mire visszaértünk, én elfelejettem a csokit, ő meg nem mondta. Hát így járt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr181007838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: nincs válasz
süti beállítások módosítása