Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Hűség

2009.10.07. 13:25 | hanyagság | 1 komment

Ma reggel munkába induláskor realizálódott bennem, hogy tegnap otthagytam a kisördögöt a táncteremben, ahova most járok. Emlékszem, óra közben, mikor odamentem inni a táskámhoz, láttam, hogy bele van merülve, megsajnáltam és kiraktam az ablakpárkányra, hogy nézelődhessen. Persze az óra végén azzal voltam elfoglalva, hogy felhívtam a Zsozsót, aki addigra négyszer hívott az éhenhalás küszöbéről (csak egy tepsi rétes volt otthon, viszont fogára való zsömle éppen nem), aztán meg Dórit üdvözöltem (konkrétan a lábára léptem, miközben a Zolit ölelgette), így elfelejtettem az ördögöt az ablakban. Ma reggel, mikor induláskor a szemem a többi „állatra” tévedt, azonnal belém hasított a hiányérzet, és ezzel egy időben a bűntudat. Cserbenhagytam. Sírás, rívás, zokogás következett, majd reménytelen igyekezet a helyszín telefonon történő elérésére, végül odarohanás. Próbáltak valakik a teremben, de hát én éppen leszartam, ördögöm üdvözült mosollyal ücsörgött az ablakban, szeme se rebbent. Ő bízott bennem, jobban, mint én magamban. Nem kellett megbocsátania, mert nem is haragudott. Jaj istenem.

Másik.
Valaki, akit szeretek, kért tőlem valamit. A kérését minden további nélkül teljesíthetem, nem esik még csak nehezemre sem. Úgy értem, részemről nem is áldozat. Mégis volt bennem valami ellenállás, és nagyon nehezen értettem meg, hogy mi. Konkrétan arról volt szó, hogy irreálisnak éreztem a kérését. Nem helyesnek, racionálisan megközelítve teljesen képtelenségnek azt, amitől ő fél, illetve azt, ami őt zavarja egy bizonyos ügyben. Erre csak annyit mondott, hogy neki akkor is nagyon fájna, ha nem tenném meg. Illetve ha megtenném, vagy mi. Nem a dolog természete a lényeg, hanem az, hogy nem időt, nem pénzt, nem figyelmet kellene áldoznom úgymond rá, hanem a racionális hozzáállásomat fel. Tehát arról kellene, hogy lemondjak, hogy neki ne okozzak fájdalmat. Mert az ő fájdalma irreális. Szembeállítottam a két dolgot. Végre, így közel 40 évesen, lassan leesett, hogy súlya egyedül csak az ő fájdalmának van. A másik oldal egy idióta kényszerképzet. Az, hogy szerintem hogy kellene menni a dolgoknak, vagy hogy hogy kellene helyesen működni egy embernek, szóval az teljesen közömbös az ügy szempontjából. Egyszerűen nincsen súlya a másik fájdalmával szemben. Mikor ezt megértettem, nagyon megnyugodtam. Nagy bátran még azt is megfogadtam magamban, hogy ha kell hozzá, még hazudni is megpróbálok megtanulni. Mert más nem számít. Elvek, rögeszmék, csak arra jók, hogy az embereket elválasszák. És én régóta vagyok elválasztva, és nem akarok így maradni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr251433923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyunyika 2009.10.10. 09:28:16

Hinyi! ez edes..:) szogednek atadtam mindent, orult nagyon es en is orultem, h ujra ott lehettem...penteken megyek, verem veszik ujfent, de majd elotte hivlak telefonon..hatha osszehozzuk vegre:))
es jol vagyok, nagyon jol vagyok minden tortenik egyszerre...gyogyulok:)
olel,
nyuny

tisojdog jo fej, h ottmaradt es megvart, de vajon mi dolga volt ott ejszaka?(es azt a retes dolgot, h ertetted?? te sutottel retest??nemaaaa)
süti beállítások módosítása