Tegnap voltam Pálferin, és belém szorult néhány gondolat..
A téma az volt, hogy miért lehet érdekesebb, izgalmasabb a zuhanó repülőben ülő ember gondolata, mint azé, aki nem zuhan? Valamint még az, kísérletekkel dokumentálva, hogy a nehezebb helyzetben lévők és a jó helyzetben lévők boldogságérzete, jól levése között nincs különbség. Továbbá, ami a kedvencem, hogy azok szarabbul érzik magukat, akiknek nagyobb a szabadságfokuk, azaz konkrétan bővelkednek döntéshelyzetekben, szemeben azokkal, akiknek szűkebben ki van mérve a lehetséges mozgástér.
Beszélünk össze-vissza, de meggyőződésem, hogy a halál kulcskérdés. Az nem volt számomra új gondolat, hogy a halál közelsége megvilágosít(hat)ja az elmét és kiszűrőd(het)nek az ember számára a valóban fontos dolgok. Az, hogy a kultúránk tabuként, eltussolandó balesetként kezeli, valamint, amikor mégis szembekerül vele, akkor elviselhetetlenné dramatizálja a halált... hát szóval ez rohadtul megnehezíti az életünket. Félelmet szül, elfojt és akkumulál.
Mindez elég ismerős tény... de ami érdekes még, hogy ez nemcsak ennyi. Ha tágabban használjuk a fogalmat, elmúlásra, elengedésre, pusztulásra is értvén, akkor felfedezhető, hogy annak a negatív hatása, hogy a pusztulást, az elmúlást, a bomlást nem bírjuk a maga természetes helyén kezelni, az anyagi világban szintén súlyos nyomokat hagy eltakaríthatatlan szemétkupacok formájában. Hogy ott ugyanaz az elv érvényesül, mint a lélekben, hogy nem veszünk róla tudomást, és ezzel a szemlélettel alakítjuk a gazdaságunkat, ami a szeméttermelésre épül. Hogy nem úgy tervezzük a dolgainkat, hogy az felépül, aztán leépül, hanem... és a sittet söpörjük a szőnyeg alá. De ha visszafordítjuk a tükröt, vissza az anyagról a lelkünkre, akkor mondhatjuk azt is, hogy az eltévesztett gondolkodásnak lelki szeméthalom lesz az eredménye. Ami van. :-/
Hogy ez az analógia milyen gyönyörű! Már amennyiben tudunk gyönyörködni a disznóólban... Engem asszem igazán ez életet még, és ez adja az életörömömet, hogy valamennyire tudok. Kicsit szomorú a mosoly, de... hiszek az öröklétben, nem meghatározott formában, de a lét végtelenségében hiszek. Ezt választottam. És ha még így is van, akkor meg fogjuk oldani, mert lesz időnk rá, és eltakarítjuk a szemétdombot... amíg meg nem, addig kukorékolunk rajta még egy kicsit:) Közben persze néhányszor meghalunk meg újjászületünk, és játszunk:) Játszunk papás-mamást, háborúsat, orvososat, tanítónénist, rossz gyerekest, woooooo.
Malacok:)) Sok puta kismalac:))
