Na megvan, megoldottam a dolgot, hihihiii!!!!!!!! :PPPPPPPP
Időnként lát az ember olyan horoszkópokat, hogy zavarba jön. Hogy a fenébe lehet ezt vajon jól megélni? No meg embereket is lát az ember, akik nyilvánvalóan nagyon furán élnek. A legfőbb dilemma, azt hiszem, ezen a téren az, hogy mennyi az annyi, azaz hány %, ami determinált és hány % a szabad választás? Mi más lenne a lényeg? Nyilván nem a százalék értéke, hanem az, hogy az élethelyzetekben felismerjük és megfelelően kezeljük-e a megváltoztatahatót és a megváltoztathatatlant.
Nagyon okos leszek: én azt gondolom, hogy ezek aránya nem objektív érték. Mert, ha elméletben gondolkozom, akkor biztos azt mondanám, hogy minden megváltoztatható. De a gyakorlatban ez nem igaz. Ott lehet, hogy létezik egy közelítő aránya ezeknek, persze minden embernél más érték, amitől nagy valószínűséggel nem fog nagyon eltérni. És akkor erre több szót - így elméletben - nem is érdemes vesztegetni.
Volt szó itt korábban az erőszakosságról, amit szimbolikusan a Mars képvisel. Még más dolgokat is, többek között az akaratot, ami a vágyak beteljesítéséhez szükséges, a szexualitást, ilyesmiket. Ebből is látható, hogy van ebben hideg, meleg, mindenféle minőség. Asztrológiában azt szoktuk mondani, hogy ez nem jó, nem rossz, hanem csak van. A gyakorlatban viszont már elég határozottan el tudjuk dönteni egy adott cselekedetről, egy adott helyzetben, hogy az jó vagy rossz.
Tehát van egy Marsunk valahol, (mindenkinek van, mert még senkinek a születésénel nem esett le a földre:) akkor azt használhatjuk jól és használhatjuk rosszul is. Jó, persze, ez sokmindentől függ, nagyon nem mindegy, hogy milyen pozícióban van szegény és még kik hatnak rá. Tehát lehet nekem könnyített és lehet nehezített pályám, attól még a lehetőségem mindig megvan, hogy ne sorozatgyilkos legyek.
Mert az ember értelmet keres az életének. És aki keres, az talál is!!!!
Szóval azt találtam meg, hogy a fentiekből következtetve (és magamat "ismerve")... hát én nem erőszakos vagyok, hanem egy nagyon ügyes ember, aki kiválóan meg tudja valósítani a vágyait. Hihihiii.
Sokkal jobban hangzik. Elégedett vagyok:))))))
Vannak ám még elméleteim, figyu:
Közismert tény, hogy ahogy múlik az idő, ahogy öregszünk, az évek egyre gyorsabban telnek. Illetve így érezzük. Szerintem ez azért van, mert az időt, mi korlátolt kis lények, nem tudjuk objektíve érzékelni, csak viszonylagosan. (Korlátoltságunkat illusztrálandó, halkan megjegyzem, megint szembesültem azzal, hogy például az elektromágneses hullámoknak míly csekély tartományát vagyunk képesek látni, mert olvasgatom ám a fényképezős könyveket!!:)))) És ahhoz viszonyítunk, amennyi időt már megéltünk. Egy évesen egy esztendő egyenlő az addig megélt egész életünkkel. Harmincnyolc évesen, ez már csak az egyharmincnyolcada. Már amennyire az emberi érzékelés leírható számokkal. Ezt a relatív érzékelést aztán persze kompenzatívan működő agyunk még torzítja is, úgyhogy, végül is teljesen összezavarodunk.
Legalábbis én:))))
Objektív érzékelés, objektíven létező dolgok. Hol vagytok? Összejöhetnénk egyszer sörözni, vagy inkább egy kis száraz vörös? Nekem mindegy, én alkalmazkodom, csak találkozzunk már!
Ja és ha már az élet értelménél tartottunk... kis kukackám itt mosolyog rám, vissza se dumál, mindig nekem van igazam:) Mit igazam, egyszerűen istennő vagyok számára, úgy csodál. Csak magam felé kell fordítani:P Tökéletes társ!!!
