Végletes, nagyon végletes.
Borzongató érzés megélni, hogy az igazságot felvehetjük bárhol az úton, bármelyik irányban tartunk is, és az igazság mindig ugyanaz marad és minden embernek mégis mást jelent. Áttetsző és ártatlan. Változó és örök. Mint ahogy én is szeretném megint olyan átjárhatónak érezni magam, mint egyszer. Nyitott csakrákkal, félelem nélkül. Hogy bármi átmehessen rajtam.
Hamvas Béla idézett hitvallására nem mondhatom azt, hogy nem így érzek én is. Mégis olyan, mintha ugyanazon az úton éppen szembe közlekednénk. Olyan, mintha ő a magány elfogadása felé menne, merve vállalni a magányt szemben a megalkuvással, melyben felismeri az elhazudott, elfedett magány okozta kínokat (legalábbis itt, ebben az írásban). Ehhez hívja segítségül a tisztaságot, az őszinteséget, ami leleplezi az árulást. Mondja-e valaki, hogy nincsen igaza? Hogy a szöveg milyen módon vonzódott hozzám, arról írtam. Első látásra a velem való azonosságot fedeztem fel benne. Ezt nem én írtam-e? Aztán eltűnődtem. És kezdtek kirajzolódni a gondolataink, érzéseink között lévő különbségek. Ha azok valójában. Kemény szavak, ítéletek. És ezek elszigetelnek. Nekem viszont már nagyon elegem van az elszigeteltségből. Ő oda tartott, ahonnan én már elkívánkozom. A keménység valamilyen formában nekem is sajátom. De mire is vágyom én? Hogy lehessek önmagam, hogy ne kelljen szerepet játszanom, hazudnom, árulnom, de mégse maradjak magamra. Fogadjanak el Ritának. Szenvedélyesen, önzően, együttérzően, lustán, akár még erőszakosan is...:P És akkor is, ha gyengeségemben és félelmemben van, hogy árulok. Vagy hazudok. Bocsássanak meg nekem akkor is. Bocsássak meg magamnak és bocsássak meg másoknak. Nekik, akikkel együtt szeretnék lenni.
Az árulás szomorúságot okoz. Apró késszúrás, vagy éles tőrdöfés. Attól függ, ki árul és éppen hogyan. Milyen nehéz már megbocsátani azt, hogy szurkálnak vagy éppen ledöfnek? Mihez nyúlhatok, ami segít megbocsátani, túlélni? Ugyanahhoz a tisztasághoz és őszinteséghez. Mert az vezet tovább a megértéshez és elfogadáshoz. Már ha megy éppenséggel. Mert lehet hazudni ezt is. De akinek volt már olyan, hogy sikerült elengednie a megbántottságát, az tudja, hogy az a végtelen nyugalom, és nem téveszthető össze a hazugság okozta feszültséggel.
Nahh...
Itt az idő, kicsit már túl is vagyunk rajta, szóval szembe kell nézem ennek a karácsonynak a paráival. Jó ég tudja, hogy miért nem veszek idén tudomást róla. Szélsőséges módon. Még le is betegedtem. Hárítás ezerrel, annyira, hogy az már kifejezetten nevetséges!
Úgyhogy akkor...
Jó lesz, meglátod! Boldog Karácsonyt!!!!!
