Hanyagság csodálatos élete

Friss topikok

Mert az igazán fontos dolgok...

2008.12.28. 10:04 | hanyagság | 2 komment

Nagyon kiéleződött a helyzet. Most jártam éppen - magánügyben - a fürdőszobában, és konstatáltam, hogy már csak egy tarcsi (tartalék gyk.) tekercs vécépapír van.

A napokban elmerültem abban az önmagamnak igen ritkán megengedett lehetőségben, hogy nincs semmi dolgom, és a legnagyobb lelki nyugalommal betegeskedhetek és gyógyulgathatok. Vagy akár olvasgathatok, telefonálgathatok, vagy amihez a legnagyobb kedvem tellett, magamban elmerenghetek. Tiszta lelkiismerettel utasítottam vissza a gyerekeim szemreányásait is akár a száraz kenyérre vagy hiányos ellátásra vonatkozóan. Karácsony szent napján utolsó lehelletemmel  teljesítettem azt, amit még elvártam magamtól és aztán snitt. Mindenkinek van keze, lába, némi esze is, éhen nem veszhet senki. Elfogyott a vérem, nincs mit szívni.

Ennek ugye három napja. De most elérkezett a kritikus pont a vécépapír képében. Jó, tudom, ez így nem érthető. Szóval lejátszódott valamikor egy beszélgetés köztünk, abból az időből, mikor tudatosan vagy tudattalanul, de próbáltuk mindannyian feldolgozni a Rudi apához költözésének tényét. Okait, következményeit. Mélységeit. Megkérdezetem tőle, hogy mégis mi az, ami itthon jobb és mi az, ami ott. Mi a különbség, hadd tanuljak valamit belőle. Hogy egy gyerekből hogyan lesz politikus az én nevelésem ellenére, arra eleddig még nem találtam választ, de az eredmény az vitathatatlan tény. Mert a mellettemi/itthon melletti legfőbb érve az volt, hogy nálam mindig van kaja hűtőben, de ami még fontosabb, hogy sohasem fogy ki nálam/nálunk a vécépapír. Meghűlt az ereimben a vér. Döbbenten kellett megállapítanom, hogy az élet nagy dolgai milyen kicsinységeken múlnak. Mi van, ha én ezt nem tudom meg? És egyszer kifogy a vécépapír? Mi érv maradhat  mellettem, ami marasztalhatná még a gyereket? Hogy otthon érezze magát nálam?

Tehát most már világos, hogy a helyzet mennyire felfokozott, ugye. Én még lábadozóban lennék, a vécépapír meg csak egyre fogy.

Döntés nincs. Halogatás van. Rita nem hazudtolja meg magát. Kivárja az utolsó pillanatot. Mert ő egy ilyen. :PPPP

A bejegyzés trackback címe:

https://hanyagsag.blog.hu/api/trackback/id/tr24844824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jilsander 2008.12.28. 21:57:59

Hallod...emléxel még erre versre? : "Ülök vécén a vécének lécén, jönnek a legyek..még sz*rni se lehet. És most jön a legszomorúbb hír: nincs wc papír...bassza meg a jegesmedve , itt ülhetek egész este..." xD Nos...nem vagy egyedül a problémáddal...láthatóan :)))))))))) És menj mobillal vécére...ha kifogy a papír csörögj rám. xD

hanyagság 2008.12.28. 22:26:43

@Jilsander: ...halványan, én biztos nem tudtam volna elmondani:) de problémám nekem nincsen, legföllebb a Rudinak, ő viszont hiába megy telefonnal a budira, rég lebeszélte róla a pénzét 8-I úh íj...
persze lehet, hogy majd bótolok vele, mert ahhoz, hogy olyan skint csináljak magamnak, amilyet akarok, ahhoz meg kéne tanulnom, HTML programozni. azt pedig a gyerek tud!
Címkék: vécépapír igazán fontos
süti beállítások módosítása