Ehh, nem megy má nekem semmise rendesen. Ma olyan rendes útálatos péntek délelőttöm volt, mint amilyen szokott lenni egy hajtós hét után, mikor az ember éppen készül fejestugrani a jólmegérdemelt hétvégéjébe, amiről az utolsó pillanatban kiderül, hogy igazából semmi izgalmasat nem tartogat. Akkor meg minek is? Hát annak, hogy itt van.
Ez különben meg azért szép, azért nagyon-nagyon szép, mert tegnap elég erős napom volt. Szóval úgy tele intenzív külső-belső élményekkel, tele valami pezsgő izgalommal. Mindent, amit tegnap csináltam, élveztem, ha újságot olvastam, akkor azt, ha beugrottam az autószerelőhöz, akkor azt, ha beszélgettem valakivel, vagy dolgoztam(!!!), akkor még azt is, az esti asztrológiáról nem is beszélve. Annyira jó volt, hogy el kezdtem szorongani, mert tudtam, hogy ennek előbb-utóbb böjtje lesz. A dolog persze már ma reggelre beérett, és visszatértem a jólmegszokott, depresszív pénteki hangulatomhoz. Mingyá otthonosabban éreztem magam benne! Fel is készültem rá, hogy délután jól nem lesz kedvem semmihez.
Nos, annyira nem volt, az igaz, de végül is, különösebb megfeszülés nélkül bevásároltam hazafelé a piacon, és kanyarítottam egy kis ebédmorzsát is, rántott padlizsánból, sajtból, rizsából. Olyan szépet főztem, amilyent még a sarki kajáldában se adnak, pedig ott elég jól főznek. Na és 4-kor már készen is voltam.
Egy tisztességes depresszió nem így néz ki. Egy tisztességes depresszió úgy néz ki, hogy az ember karikás szemmel hazacsoszog, a piacot holnapra halasztja, mert minden ráér, lefekszik az elsötétített szobájába azzal, hogy holt fáradt és ne zavarja senki. De nem megy. Már ez se megy. Nem vagyok fáradt.
Hogy fogok ezután élni?
Csak nem tevékenyen, hasznosan? Csak nem úgy, hogy időben elvégzem a dolgomat, tanulok, elmegyek, ahova el kell, és maradok, ha nincs más dolgom? És nem veszekszem senkivel vagy csak keveset, kibékülök azokkal, akikre haragudtam? És időben veszek ajándékot karácsonyra? És felhívom, aki várja, és nem hívom, aki nem várja? És nem csak három havonta fizetem be a számlákat? Ugye nem? És odaérek mindenhova időben és megelégszem 6 óra alvással? És főzök, ha nem is minden nap, de hétvégén mindenképpen? Na és különféle káros szenvedélyek? Még asse? He?
Nem, nem gondolom, hogy normális leszek, nincs ekkora gáz. Szerintem ez is elmúlik, ugyanúgy, mint a csütörtöki happyday. Egészen biztosan. Például tudok olyat mondani, ami teljesen esélytelen: tanulni nem fogok a kölykökkel, az tuti. Az nem megy. Na meg ez az időben elindulás és megérkezés is elég valószerűtlenül hangzik, ami azt illeti, bár ha jól meggondolom...
Na jó, megnyugodtam, talán mégse leszek azért rendes ember így hirtelen, bár már majdnem megijedtem. Egyes házas Szaturnusz ide vagy oda, ekkorát nem változhatok, még az anyám se ismerne rám, igaz-e?
Na szóval akkor most miffan? Ehh, asszem iszom egy kávét, az jólesne 8-I
