Életkekép, csak, hogy Nyunyinak legyen fogalma az itteni nehéz életről...
Ma borús idő volt, mondhatni, hogy még esett is. Én valahogy kutya álmos voltam. Na meg meg kellett csinálni a túrógombócot is, ha már a túrót meghagyták a csekinnél, nem vették el, mint a 3 tubus XL csípős pirosaranyat. Különben nem is értettem, szerintem a túró is simán belefér ebbe a gélszerű dologba, amit nem szabad a kézibe vinni, mert olyan, mint a bomba, de lehet, hogy a tyúk egyszerűen csak nem szerette a túrót. A pirosaranyat viszont igen. Mondtam is neki savanyú képpel, hogy egye meg. De hál'istennek a pirosarany nem fog Attikának hiányozni, mert némi pakolászás után, rohadt krumpli meg rohadt hagyma kidobása árán találtam pont az elkobzott mennyiségű és minőségű pirosaranyat a konyhaszekrényben.
Szóval egyrészt a kiló túró feldolgozásra várt, meg jött egy csaj is szobát nézni, ami megint jó volt valamire, mert kicsit összedobtuk a nappalit, Attika fürdött végre, meg úgy is tett, mintha borotválkozna és berakott egy eccerhasználatos kontaktlencsét. Mind a csaj miatt. A szemüvegét még Jordankie egyengette meg, amitől az olyan állapotba került, amilyenben nem lehet nőknek szobát mutogatni. Úgy láccik, nagyon ki akarja adni ezt a szobát, ahonnan Morgan most fog elköltözni, hogy gennyesre keresse magát egy hajón, ha már egyszer az Adrit visszatoloncolták Dél-Afrikába. Nő nincs, legalább lóvé legyen. Teljesen igaza van.
De ott tartottunk, hogy lassan dél lett, a túró még nem gombóc, marha álmos vagyok és fáj mindenem. Annak ellenére, hogy végre sikerült egyedül aludnom, mert Michael éppen hazarepült a nővére esküvőjére és sutyiban elfoglaltuk az ő ágyát is. Én csak fél egykor mertem oda elmenni aludni, mert attól féltem, hogy Michael esetleg lekési a délafrikai gépet és váratlanul hazajön. De úgy látszik egy éjszaka kevés, hogy kialudjam a Rudikával egy szűk kihúzós vendégágyon töltött két éjszakát. Talán már holnapra összeszedem magam.
Ez az összes magyarázkodás tulképp amiatt van, hogy ma a lábamat se tettem ki a lakásból. Valamikor délután, mikor már megvolt a túrógömbi meg a gombapöri is, leültem, hogy körülnézzek, melyik múzeumot találhatom nyitva nagypénteken. Persze ekkor már annyi volt az idő, hogy a 6 óráig nyitva levőket már nem is volt érdemes nézni. Kiszúrtam magamnak megint a Tate Modern-t, hiszen járt utat a járatlanért el ne hagyj, itt már voltam eddig legalább kétszer, és még az az előnye is meg lett volna, hogy péntek-szombaton 10-ig nyitva van. De ez még mind kevés, mert ha megnézed a honlapon, gyakorlatilag végig lehet járni az egész múzeumot szobánként és a műtárgyak 70 %-nak még a fényképe is fennvan. Szóval, mire bejártam virtuálisan az egészet, este lett. Hogy egészen biztos legyek benne, hogy ma már nem megyek sehova, befokhagymáztam Attikával, mert úgy véltem érezni, hogy nekem is kicsit fájdogál a torkocskám. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, leültem asztrót tanulni. Ettől végre kezdtem feléledni.
A család közben hasonló aktivitást mutatott. Rudi kinyígta magának a GTA-t a méteres képernyőjű tévére kötött playstation-re (legalább nem a tévé megy, kedvező mellékhatás), Attika pár órára így nyugalmat vásárolt nekünk. Estefelé már ketten ültek a gép előtt, valami más típusú, kevésbé öldöklős, inkább mulatságos, vicces kis lényes játékkal ütötték el az időt. Amit láthatóan el kellett valahogy ütni, mert estére már mindenki alaposan kialudta magát, jól laktunk friss kávéval is (a játékboltban két év sanyarú nescafézás után végre egy kávéfőzőt is vett ma Hatika, de lehet, hogy máshol), hosszú estének néztünk elébe.
Attika jáccás közben sem tudott elemi problémáiról megfeledkezni (talán kevés sört ivott még vagy mi?) és időről időre felkapdosta a sokak, de leginkább Rudi által irigyelt iphone-ját, és mindannyiszor konstatálta, hogy hát a Kathy akkor ezek szerint már nem is beszél vele. Volt képe tudomásul venni, hogy Attika kirakta a szűrét, mert ő meg megcsalta a férjével, és nem hívogatja már, egészen fél napja, vagy háromnegyed), nem ír sms-t, meg semmi ilyesmi. Normális? Még ilyet! Nem lehet megérteni ezeket a nőket. Tudomásul veszi, hogy vége? Jó, de azért még beszélni lehetne, nem? ... Hát persze Attika, meg minden mást is, csak azt már megint járásnak hívják. Vagy (ön)kínzásnak... na mindegy, érzéketlen tuskó vagy te is, mint a többi... Jó van, Rituska, nehogy elsírd magad már megint ... :PPPPPPP
Na valahol itt tartunk. Én meg nekiáltam blogot írni, mert Attika azt mondta, hogy a Nyunyi boldog szülinapot kívánt nekem a facebookon, és kiváncsi, hogy csesszük el az időnket a nagy Londonban, különben biztos nem szánom el magam, amilyen mérhetetlen lusta vagyok. Hejj, Te Nyunyi!, nem akarsz véletlenül Te is írni a tengeren túli és inneni kalandjaidról? Lécci-lécci!!! :))))))
Na itten meg, ha benéztek azon a két középső ablakon, az első emeleten, akkor láthatjátok, hol punnyadunk testületileg:
