Majdnem meghaltam.
A Veres Péter utat kereszteztem éppen a Lándzsa utcánál. Érdekes, hogy évekig jártam ezen az útvonalon, de egy pár hónapja másik útvonalra szoktam rá, de ma, pont a választási lehetőségénél a másik irányba egy kukásautó tartotta fel a forgalmat, ezért hosszú idő után most megint erre jöttem. A megszokott mellékutcákon kanyarogva az autó magától megy, úgyhogy én nyugodtan merülhettem el a gondolataimban. A körülményekhez képest meglehetősen jól voltam, meglepően nyugodt. Az elmúlt napok eseményein töprengtem. Három napja még olyan mélyponton voltam, hogy szíves örömest meghaltam volna. Ez az érzés azért nem ismeretlen az életemből, elő szokott ez fordulni máskor is, de mindig ellensúlyozza valami felelősségérzet féle érzés is, amitől teljesen nyilvánvaló, hogy tettlegesen sohasem fordulnék magam ellen. Nem leszek sohasem öngyilkos, nyugi. Az, amit vasárnap csináltam magammal mind fizikálisan, mind érzelmileg, az egy elég durva öndestruktív tombolás volt. A ma reggeli nyugalmammal meg kellett állapítanom, hogy teljesen rendjénvaló és helyes cselekedet volt. Elég valószínű, hogy ha azt nem élem meg akkor, akkor mostanra nem nyugszom meg. Hellyel-közzel. Na.
Szóval éppen ilyesmiken tűnődtem, mikor az ominózus kereszteződéshez értem, piros volt a lámpa. Jobbról két sáv megy a városba befele, és ilyenkor áll a sor mindenütt. A jobb oldali zebránál álló gyalogosokat néztem, nekem éppen zöldre váltott a lámpa, minden kocsi állt már keresztben. A zebrára éppen lelépők között volt egy nő, akin megakadt a szemem, fekete joggingban volt, hosszú volt és sovány és kilátszott a hasa. Szerettem volna jobban megnézni magamnak, mert így első pillantásra nem tudtam eldönteni, hogy szép vagy csúnya. Közben elindultam már. Az út feléhez közeledtem, néztem a nőt, aki abban a pillanatban, ahogy lelépett a járdáról a zebrára, nyomban vissza is ugrott ijedtében. Én nem láttam semmit, de erre automatikusan befékeztem, megálltam. Hirtelen egy fekete jeep tört ki valószerűtlen sebességgel, tőlem jobbról, a középső sávban várakozó autók mellett, azok takarásából, a jobbra kanyarodó sávban, majdnem elsodorva a sovány fekete joggingos, csupasz hasú nőt. Elhúzott előttem, a kereszteződésben, közben megbillent és kacsázva száguldott el a város felé. Kíváncsian néztem utána, vajon beszédölög-e a hév sínek közé, vagy megússza. Megúszta, egyenesbe került és mint aki jól végezte dolgát, elhúzott. Nem volt időm megijedni. De kedvem se. Inkább csak döbbent voltam, hogy hogyan lehetséges, hogy halálos nyugalomból valaki ilyen sebességgel berobban, hol volt neki helye egyáltalán odáig eljutni ilyen tempóban a dugó kellős közepén? Na meg hát azon, hogy az a csúnya nő végül is megmentette a saját és az én életemet is. Nem éreztem se hálát, se ijedtséget. Bambán néztem csak magam elé és egy kicsit még lassabbra vettem a tempómat.
Eszembe jutott, hogy Kata tegnap mondta, hogy Mars Plútó szembenállás van az Ikrek Nyilas tengelyen, kvadrátban a Merkúrral, pont ma egzakt, és ez balesetveszélyes konstelláció. Lehetnek még mindenféle feszültségek, kapcsolati válságok, szakítások, hirtelen felindulásból elkövetett, utólag megbánt döntések. Érdemes kicsit visszavenni a lendületből (indulatból) és számolni háromig. Ötig. Esetleg tízig.
