Ezt Dórinak írtam, de innentől kezdve csak engem érintően személyes, úgyhogy idevalósi:))
...
Ugye mondtam neked, hogy így teljesen készen voltam már az utóbbi időben, szóval télleg ez a reményvesztett hitetlen állapot. Permanens szomorúság, feszültség, idegesség. És hogy így meditálni se sikerült, szóval nem tudtam mi van, illetve tudtam, hogy annak az ellentetje, amit már sikerült elérnem máskor és most nem értettem, miért nem megy. Atti tegnap elment és így a gyerekeimtől is estére már elhatárolódtam, mert érzetem, hogy nem bírok ki több vérszívást, ellenálltam mindenféle sürgető kötelességnek, mint mosogatás, főzés. Asztróztam, nézegettem képleteket, főleg a sajátomat, hogy régi eseményekkor milyen konstellációk voltak. Aztán mikor belefáradtam, olvastam. Valahogy ennek is az volt a lényege, hogy nem feladatot végezni, hanem csak valamit, ami jól esik nekem! Mert végtelenül ki voltam merülve a félelemtől és ellenállástól, meg attól, amit én mások nyomásaként éltem meg. Korán elaludtam és persze korán felébredtem. Nem voltam fáradt, de tudtam, hogy ha felkelek és csinálok valamit, akkor reggelre már kimerülök. Muszáj volt valamit kezdenem magammal, mert már itt fájt ott fájt és tudod, nehéz hét áll előttem és nagyon nem akarok kidőlni. Szóval ilyen végszükség állapot állt elő. Na nekiállatam megint ennek a "meditációnak", magamra figyelés, és ahol fájt, oda tettem magamon a kezem és közben ilyen nagyon nagy gyöngédséggel gondoltam magamra, hogy nagyon szeretem magam és meggyógyítom magam. Van így egy két kisebb bajom, amiről valahogy sejtem, hogy nem az a megoldás, hogy most egy valag pénzért elrohanok orvoshoz és beszedem, meg megkezeltetem stb., hanem az, hogy magamra jobban figyeljek. Gondolatokban, fegyelmezett gondolatokban, evésben, dédelgetésben, és hogy azt csináljam, ami nekem jó. Na lényeg az, hogy így 8-ig ment ez a projekt, fogalmam sincs, ilyenkor mi történik pontosan, sztem néha bele is alszok, lényeg az, hogy ahogy így gyógyítgattam magam, megint sikerült ez a szívcsakrás lélegzés, és akkor egyszer csak megint éreztem, hogy így megindul bennem az energia, az erő. És amikor felkeltem, nagyon kipihent voltam és bazi erős és jókedvű.
Tudom, hogy nem nagyon mondok újat ezekkel, csak esetleg valami inspirációt jelenthet neked vissza, nyilván észreveszed, hogy ebből nagyon sokmindent tőled kaptam-vettem, és veszem hasznát, ahogy beépítem az életembe. A cél ugye az lenne most eztán, hogy ne csak akkor tudjak nyúlni ehhez, ha már teljesen padlón vagyok, hanem azért kicsit hamarabb is. Szóval, hogy valahogy ez a mindennapokká válhasson. Mert akkor nem lesz, ami legyőzhet, ezt mondhatom, ahogy ma reggel érzetem magam, vazze, bármire képes vagyok. És valóban, egyetlen ellenségem van, és ezt is bármelyik pillanatban felidézhetem, és az a hitetlenségem, a kétségem, hogy boldogulok magam és hogy ez a képességem nincs is. Ha őszintén belegondolok, igazából egyetlen dologtól félek, és az nem a halál, nem a fájdalom, nem a csalódás, hanem az, hogy hogy fogom én ezt a sok dolgot tudni csinálni. Szóval a feladataimat, a sorsomat. Honnan lesz ehhez erőm? Szívem legmélyén igazából csak ettől félek és ez az egy dolog, csak pont ez a félelem, ez a hitetlenség, hogy nem bírom megélni a sorsomat, ez a félelem gyengít, és ez az, ami megakadáylozhat pont a megélésében. Más nincs is. Minden egyes sejtem végtelenül ki tud merülni ebben a félelemben. Ezért kulcskérdés a hit. Tényleg más gát nincsen.
Szóval a mai jelszóm hit és fegyelem (elsősorban a gondolataimat illetően). És gyengeédség magam iránt. Mély ölelő gyengédség. Télleg semmi új. Csak gyakorlás. Asszem. Ma ez:)))))
