Télleg dolgoznom kell, csak egy pillanatkép:
Állunk Zsozsóval a busz hátuljában, vasárnap este, teljesen bizonytalan kimenetelű kínai étterem vagy pizzázó keresés céljából, bizonytalan kimenetelű, mivel - ahogy Zsozsó többször kihangsúlyozza - "vidéken" lakunk, vagyis hát a város peremén, és ilyen helyen vasárnap este 9 óra után már nem esznek az emberek. Miért? kérdem. Hát, mert itt csupa nyugdíjas lakik... Aha, tűnődök el, és nekik már nem egészséges ilyenkor, mondjuk, hogy értem. Zsozsó neheztel rám, hogy, kihasználva az éhségét, bevontam egy ilyen bizonytalan kimenetelű kirándulásba, busszal és nem autóval, nem érti, mi üthetett belém. Mondom, 20 éve vezetek, és most marhára nincs kedvem... Nagyon bután néz rám. Nem ezt szokta meg tőlem. Telihold van, az a fajta telihold, mikor alacsonyan, alig a föld fölött hatalmas sárga tányérnak néz ki. De hiába, bosszúból még azt se hajlandó megnézni. Én meg közben vigyorgok, mint a vadalma, és fürkészem a bizalmatlan tekintetét, hogy neki ugyan még mi baja lehet. Meg is kérdem. Azt mondja erre, hogy hát az, hogy te olyan boldog vagy... mitől vagy már olyan boldog, kérdez vissza kicsit zavartan. Hát, mondom, csak úgy, és téged ez zavar? Hát nem, válaszolja, nem egész két centit elmélyedve magában, nem, inkább az, hogy én nem. Deeee, nem is az a baj, csak hogy fáradt vagyok...
