A pasasnak hiányzott egy szelet a fejéből, látszott az agya, úgy értem, mint amikor az ember kivágja az almából a rohadt részt. A feje búbján éppen. Jó éles lehetett a cucc, amivel csinálták. Kicsit dülöngélt még lehajtott fejjel, aztán engedte csak el a nyakát, fel se tűnt addig, hogy azt szorongatja. Na hát akkor kibuggyant belőle az utolsó szusszal és a nyakán lévő nyílásból kiömlő vérrel együtt, hogy:
- És bazdmeg, mindez egy fekete disznó miatt, a kurva életbe…
Ezzel eldőlt, csodáltam, hogy eddig bírta. Emlékezetben körülnéztem, és a többiek mellett csak egy fekete kutyát láttam, ahogy jön felém. Illetve hát akkor – gondolom – a disznót. Csak én kutyának néztem. Hogy a bánatba, de hát egy haldokló csak jobban tudja végül is, hogy mi miatt hal meg? Rendben, hát akkor legyen disznó… de mégis ilyen nagyot tévedni, a francba, kutyának nézni egy disznót! De akárhogy erőlködök is, az emlékeimben velem szemben csak egy fekete, félhosszú szőrű, fekete kutyát látok. De mit tudhat az a disznó, hogy ennyire kell valakinek, hogy halomra gyilkol egy csomó embert? Sohse tudom már meg! Jobb, ha inkább menekülök, a francba…
Nem így kezdődött, de talán ez volt a legerősebb jelenet.
Valami partira voltam hivatalos, nem nagy bulira készültünk, azt hiszem, csak valami filmet nézni gyűltünk össze. A hely valamelyik eléggé jó módban élő résztvevő lakása lehetett. Modern, meglehetősen nagy, zegzugos építmény, napos és világos, meglehetősen transzparens tervezésű. Ez az adott helyzetben nem tűnt nagyon jó koncepciónak, mivel nem segített a bujkálásban. Találtam egy elég fura kiképzésű zuhanykabint, irtó szűk volt, bordó színű, a folyosóról nyílt egy üvegajtóval, de a padlója majd egy méterrel magasabban volt, mint a folyosó. Itt meghúztam magam. De kilógtam, mert szűk volt. Idióta egy zuhanykabin. Minden volt, csak biztonságos nem, ha a gyilkos szemből jön, akkor biztos meglát a víztiszta üvegajtón át, de ha hátulról – amiben reménykedtem – még akkor is két esélyes az ügy, csak akkor úszom meg, ha nem fordul hátra. De hát az istenért, ha áldozatok után kutaszkodik, már miért ne fordulna hátra? Közeledett. Hátulról. Na eddig oké. Fiatal, rövid hajú, tejfölszőke pasas, rezzenéstelen arccal. Ő lehet az. Belesimultam a bordó műanyagba. Ha nézem, megérzi és megfordul. Ha nem nézem, nem tudom, hogy észrevett-e. Mégis inkább ez utóbbi mellett döntöttem és próbáltam kiüríteni magam, hogy a gondolataim még fodrokat se vessenek a téridőn vagy tudomisén min. Igyekeztem nem létezőnek képzelni magam, míg elhaladt mellettem a folyosón. Ez olyannyira sikerült, hogy aztán már csak arra eszméltem föl, hogy kinn vagyok egy park kavicsos útján, egy olyan Margitsziget szerű parkban, így a menekülés egy új helyszínen folytatódott. Nem láttam az üldözőmet, de éreztem, hogy a nyomomban van. Vagy a nyomunkban. Volt velem valaki. Beértünk a fák közé, és találtunk itt egy kis házikót, nem tudom már pontosan, hogy nézett ki, de az a benyomásom maradt róla, mintha egy fatörzsbe lett volna vájva. Egészen pici kis üzlet volt lent, valami kajákat adtak el a turistáknak, akik mindenütt ott nyüzsögtek, fánkok, miegymás, de volt a háznak egy szűk feljárata, éppen csak egy kis nyílás, amin fel tudtunk kecmeregni a társammal, mert fenn volt egy… igen, egy zuhanyzó. Nem tudok részleteket, esküszöm, miért pont megint egy zuhanyzó, legfeljebb annyit, hogy az előbbivel ellentétben ez egy öreg, rozoga kis viskó volt, az ajtófélfát a sok rétegben felhordott piros és zöld zománcfesték tarthatta össze, a legfelső éppen zöld volt, kicsit penészes volt a fa padló és rozsdás és vízköves a horganyzott zuhanyrózsa. Nem kizárt, hogy valahol Angliában voltunk.
Bizonyos értelemben csapdában voltunk, ha rájön, hogy itt rejtőztünk el, akkor vége a dalnak, ha tovább megy, akkor …
Kezdett nagyon nyomasztóvá válni a feszültség bennem, és nem elhanyagolható tény volt, hogy másnap dolgoznom kellett menni, felkelni, észnél lenni… ha így telik el az egész éjszakám, hát …
Aztán rájöttem, egész egyszerűen rájöttem, hogy gondolhatok én teljesen másra is. Nem muszáj erre. Nem muszáj éppen ezt a filmet vetítenem képzeletem belső filmvásznára. Lehet mást, egészen mást is. Simán.
És akkor másra gondoltam. Simán.
És elaludtam. Simán.
