Na végre, befoltoztam a tetőt. Már kora reggel ezt terveztem.
Tegnap, ugye kiderült, hogy ma nem kell dolgozni. Persze ez is teljesen véletlenül. Ha nem kerül szóba, hogy az Árpád jön-e már dolgozni szerdán, és ha a Feri nem mondja, hogy ő se jön, de ha én gondolom, ugyan bejöhetek augusztus huszadikán... hogy mi? szerdán augusztus huszadika van már? ha nem mondja, én tuti bemegyek... na ilyen állapotban vagyok. Ja.
Úgyhogy reggel korán keltem, korábban, mintha dolgozni mennék. Kimentem az udvarra és gyönyörködtem a kertben, a hajnali holdban, és abban ahogy a nap a ház háta mögül először a fenyők csúcsát süti meg. Most vettem észre, hogy az egyiknek letört a csúcsa:(
Nincs mese, gondoltam, ma be kell foltozni a tetőt, Rudika szobája ázik, és a sufni tetején is vagy tíz cserép le van csúszva. Nem halogathatom tovább, de annyira csöndes és nyugodt volt minden, hogy úgy érzetem, szentségtörés lenne még elkezdeni nyüzsögni.
Bementem hát a gyertyatartóimba új gyertyákat rakni. Meg aztán elvittem Zsoltikát a meccsre. Aztán becsomagoltam a rajzát, aztán elmosogattam, aztán összeszedtem a szennyest, akkor láttam, hogy a Rudi szobájában meg kell igazítani a szőnyegpadlót. Ha már itt voltam, újra szemrevételeztem a beázást és konstatáltam, hogy ma tényleg meg kell csinálni a tetőt. Telt-múlt az idő, és én mindig találtam valami halaszthatatlan tennivalót. Közben kint egyre melegebb lett.
Zsoltika most szólt, hogy Julcsiék várnak minket a tüzijátékra. Már majdnem beleegyeztem, mikor rájöttem, hogy hát, sajnos, bizony ittam egy sört. Ha átjön értünk és haza is hoz, akkor szívesen megyünk:))
Nos átjön. Némi alku után nyertem még háromnegyed órát, de ezalatt meg is kell fürödnöm.
Szóval egyre melegebb lett. Nem vágytam kimenni, tetőt javítani. De sebaj, tennivaló mint a tenger, melyikhez is fogjak hozzá? Itt az idő, asztrológiát fogok tanulni, egész nyáron nem jutottam hozzá, és a porszívózás, felmosás igazán várhat. Minél később csinálja meg az ember, annál tovább tart a tisztaság, nem? Holnap úgyis megjön Hatita, szerintem attól biztos nagy kosz lesz (emlékeztek, a zarándokok koszosak, büdösek:), jobban járok, ha utána csinálom meg. Aha, de hétvégén meg anyuék jönnek, na akkor vasárnap este. Vagy hétfőn, az mégjobb.
És tényleg asztróztam, úgy fél hatig. Csepp a tengerben, nem tudok még semmit.
Azután eszembe jutott, hogy ott a karaj a hűtőben, ha nem a sünikkel akarom megetetni, akkor kell, hogy kezdjek vele valamit. Ha már itt ez az ajánék nap. Közben hazaértek a gyermekeim a szülinapi buliról, éhesen! Ezt nem hiszem el. Félénken megemlítettem Zsoltikának, hogy kéne majd egy kicsit segítenie, mire azt mondta, hogy ő annyira elfáradt a mai focimeccs elvesztésében, hogy felállni se tud. Hmm.
Fél hétkor még mindig gyönyörű napsütés volt, eszembe jutott ismét a tető:) Előkotortam a nagy létrát, ami elég ramaty állapotban volt. Kiráncigáltam és odatámasztottam az ereszhez. Rendkívüli szerencsémnek köszönhetően a hiányzó pala helyét még pont elértem a létráról. A tetőre ugyanis a büdös életben nem mászatam volna fel, mert lentről ugyan lankásnak lejtőnek látszik, de a létra tetjéről életveszélyes csúzdának. Szerencsére Laci ellátott tanácsokkal, hogy meghajlított küszöbsínnel milyen remekül lehet rögzíteni a palát. Küszöbsín híján megtette a Hilti szalag is (hála Robinak, sokáig fogok még az örökségéből élni), és percek alatt pótolni tudtam a hiányzó palát. Jöhet az eső. Hát ezt a pitli ügyet halogattam én hónapok óta?
Elfogott az izgalom, hiába van este hét óra, megkukkolom én még a sufni tetejét is. És ha már oda felmászok, benézek a padlásra is, amit vagy 5 éve nem láttam. Felmásztam hát a létra tetejére.
Tudni kell, hogy van egy kis lapostetős rész, arra kell kimászni és onnan pont hozzáférhető a beszkadt tető és a padlás is. Aha. Csak a létra tetjén állva a tető széle még csak mellmagasságban van.
Én úgy éreztem, hogy fel tudnék mászni... már ha éppen nagyon bátor lennék. Csak le is kell ám onnan jönni. Kizárt. Á, nem. Álldogáltam a létra tetjén és vágyódtam fel a tetőre. Nagyon. Tényleg, mi a fene lehet a padláson. Meg jó lenne tudni, hogy van-e fönt elég cserép vagy esetleg szerezni kell valahonnan. Jó lenne tudni. A fene egye meg, csak nem futamodok meg itt a cél előtt? Meg különben is, voltam én már egyszer fenn. Na igen, csak akkor itt volt a Robi, fogta a létrát, vagy felülről húzott, nem tudom már, régen volt. Lényeg az, hogy nem voltam egyedül. Félhangosan elkezdtem Zsoltikát szólongatni. Ő foghatná addig a létrát például. Persze tudtam, hogy nem fogja meghallani, azt se szokta hallani, ha a szobája ajtajából üvöltözök neki. Süket, mint az anyja. Felhasaltam hát a tetőre, na, ha idáig vissza is tudok jönni, akkor menni fog ez oda-vissza. Találtam egy ereszdeszkát, ami elég stabil volt, abba belekapszkodtam és felmásztam.
Jól emlékeztem, a padláson tömérdek üres üveg, isa, pur és homu vogymuk. Semmi kincs. A sufni tetőn meg akkora felületen hiányzik a cserép, hogy talán egy meteor is beférne. Illetve lehet, hogy épp az ütötte a lyukat, ki tudja? A darazsak ugrásra készen várták, hogy mi történik. Kikotorásztam a beesett cserepeket és emlékezve arra, hogy milyen jót nevettünk Dórival azon a faszin, aki felülről kezdte a cserépezést, gondoltam, talán jobban járok, ha alulról kezdem. Így építész létemre, ne égjek már be a szomszédok előtt. Egész jól is ment a munka, amíg elértem a lapostetőről állva. De a lyuk egész a tetjéig tartott. Kénytelen voltam az alsó cserepeket kicsit feltolni, hogy rá tudjak állni a cseréplécekre. A cserepek ugyanis csúsztak, mint disznó, a goás strandpapucsom alatt. Szóval ráálltam recsegő a cseréplécre, és hogy le ne szakadjon alattam, végighasaltam - fürdőruhában! - a tetőn, hogy a súlyom eloszoljon kissé. Épp jó, hogy most nem vagyok kis dagadt disznócska, gondoltam. Tehát hasaltam az egyébként igen lankás tetőn, életveszélyben, szemmel tartva a támadásra kész darazsakat és amennyire csak lehetett kinyútóztam és helyére toszogattam a felső cserepeket. Az egyik cseréppel pont a darázsfészket bökdöstem, és közben elképzeltem, ahogy kirajzanak, nekem esnek és én virtustáncot járva zuhanok le a tetőről. Az a baj, hogy sajnos elfelejtettem megnézni hol áll a mars, és a hold milyen naksatrában van, fenyeget-e ma valami életveszély, vagy vigéckedhetek, úgyis megmaradok?
Megmaradtam. Valahogy le is kecmeregtem a tetőről, remélhetőleg tanuk nélkül.
De most rohanok, mert Julcsi öt perc múlva itt van értünk, és megyünk a helyi arisztokrácia palotája mellé tüzijátékot nézni. Onnan látszik.
