Az úgy volt, hogy Rudinak szülinapja volt 13-án, és a hévégén szűk körű bulit tartottunk. Itt voltak a Lapu fivérek és a Levenete. A menü a szokásos volt, pizza és tiramisu torta, ezzel még sohase égtem be. Kivéve most, de szerencsére csak a negyedik tepsivel, mert akkorra már kidőltem a náthától és bentfelejtettem a sütőben. Addigra viszont már jól laktak.

De, mindezek előtt Rudival elmentünk bevásárolni a hétvégére. A gyerek ragaszkodott hozzá, hogy legyen marcipánfigura a tortáján, hát nézelődtünk. A kis drága leemelt a polcról mindjárt három állatkát, én rájuk se néztem, csak az árukat kerestem lázasan a polc peremén. Húúú, ezek nagyon drágák, egyet, legfeljebb egyet. Jó, Hinyi, de nézd má milyen aranyosak, most akkor melyiket tegyem vissza? Ezen a ponton már oda kellett néznem és kénytelen voltam elismerni, hogy hát valóban, ebből egyiket se lehet visszarakni. Jó, de akkor legalább egyétek meg, csak akkor veszem meg. A polcon ezek csak vonzzák a port a ragacsos felületükkel és összeszáradnak, gusztustalanok lesznek, szétporladnak. Meg kell őket enni. Jó? Hát jó, mondta, de láttam rajta, hogy előre megfontoltan hazudik. Nem fogja megenni. De akkor már éreztem, ugyan még nagyon halványan, hogy belül, lassan kezdek én is puhulni. Nos, ezek után teleraktuk mindenfélével a kocsit, eltelt vagy fél óra, mire beálltunk a sorba a pénztárhoz. Lassan haladtunk, én kényelmesen pakolásztam ki a szalagra a cuccokat. A kis marcipánok megint a kezembe kerültek és én hirtelen támadt nagy óvatosságomban azt se tudtam, hova tegyem őket, hogy nehogy bajuk törtéjen, össze ne törjenek.

Közben belenéztem a kukacka arcába, és ott, a tesco kellős közepén, a pénztár előtt, a sorban állva, a fejemet mélyen a kosárba lehajtva nyeltem nagyokat, nehogy valaki észrevegye, hogy ez az arcocska csaknem könnyet csalt a szemembe. Olyan ártatlan és tiszta tekintetű...

Rudi persze észrevette rajtam, hogy elmentek otthonról, mire biztosítottam őt, hogy legalább nem kell őket megenni. Sőt, ha nem tartja pofátlanságnak, akár nekem is adhatná a kis zöld kukacot, mert teljesen kész vagyok tőle. Megígérte, hogy nekem adja. A tortára már rá se raktuk őket, mert nem akartuk összekenni a drágákat a tiramisu krémmel.

Így is volt rajta négy gyertya. No nem azért mert a Rudi 4 éves lenne, nem. 15 éves. De sokalltam már a tizenöt gyertyát, ugyan lett volna elég, de mire feltesszük, meggyújtjuk, össze-vissza csöpög viasszal a torta, meg a macera... Hát gondolkoztam, hogy lehetne spórolni a gyertyákon. Számgyertya csak 8-as és 9-es volt. Tudod, hogy mi a kettes számrendszer, Rudi? Neeem, hallottam már ezt, de nem tudom, mi. Na várjá... a tizenöt a kettesben az annyi mint ... huhúúúú, hát az pont 1111, akkor teszünk a tortára 4 gyertyát, és az pont 15 lesz. Jó? Vonogatta a vállát, neki mindegy, mondta, csak az istenér', el ne kezdjem megmagyarázni neki a kettes számrendszert!

A jól bevált pizza és tiramisutorta mellett az évi rendes tüzeljünkelakertbenmindentamimozdítható típusú örjöngés is megvolt, bár kicsit elszontyolodtak, mikor kimentem utánuk az égigérő máglyához és kénytelenek voltak  visszafogottabban folytatni a vadászatra induló ősember harci táncát.

Jut eszembe, a hanyag anya: még mindig nem intéztük el a "kisembernek" a személyi igazolványt, hihihiii... ejnye-bejnye...

Boldog szülinapot, Rudika:)))))))))))))))

És nagyon köszi a kukacot, ott "porosodik" az ágy melletti asztalon és este ez az  arcocska mosolyog rám mindig villanyoltás előtt!

Puszi, és jóccakát Neked is ottan a messzi Lörincen...