Van a kuplerájnak egy olyan foka, amikor már fokozhatatlan. Ebben van valami édes, mert ilyenkor már akármit hagyhatsz akárhol, dobhatsz akárhová, nem ront a helyzeten. Egyfajta szabadság. Nos ezt bizonyos ideig el lehet viselni, szerintem mindenkinek van egy ilyen küszöbe, hogy meddig. Ez legyen a kupi-küszöb. Az én kupi-küszöböm az olyan 4-5 nap, attól is függ, hogy mennyit vagyok otthon. Ha szinte csak aludni járok haza, akkor valamivel hosszabb. Most ez van éppen, és még az édességes fázisban vagyok, de már érzem, hogy lassan kezd keseredni:))))))))
Egyszer azt mondta nekem, hogy fél tőlem. Tudom, válaszoltam. Azt mondta erre, hogy a fájdalmamtól fél. Kicsit megkönnyebbültem, hát akkor jó, csak szeress és kész, mondtam neki. Erre villant egyet a szeme, az arca megmerevedett, és úgy nézett rám, mintha legalábbis azt kértem volna tőle, hogy az anyját ölje meg.
Ez az utolsó találkozásunkkor történt. Ezután talán két héttel írta, hogy üres és nincs már mondanivalója. Nekem se sok volt, de még próbálkoztam. Aztán egy idő után megértettem, hogy nekem sincs. Ma megtörtem a hallgatást, meg akartam bizonyosodni a biztosról, hogy valóban nem tudunk már beszélni. Hát megbizonyosodtam. Szeretek eggyel többet lépni, mint a szükséges. Ez a biztonsági lépés:)))
Hogy fáj-e? Valami halványan fáj, persze, de olyan halványan, hogy nem pontosan kivehető, hogy mi. De igen. Ez az ide jutottunk. Ez. Hogy beszélni se tudunk, azért ebben van valami szomorú. Nem tudom eldönteni, hogy idegen vagy nem idegen. De igen. Tudom. Van egy része, ami idegen és van egy, ami nem. Az örök része nem az, a múló része az. A múló rész egy része. A múló rész egy részének a része:)))))) Aki menni akar, az hadd menjen, jó hutat, vigyél magaddal hamubasült pogit. Ja, a kukacot, kérlek, ne hanyagold el nagyon, az nem tehet semmiről. Bízd rá valami rendes emberre, ha te látni se akarod. De végül is ez már nem az én dolgom.
Na szóval olyan nehéz ám ezek után kérni. Nem azt mondom, hogy nem lehet, csak nehéz. Nem is maga a kérés, hanem az a bizalom, hogy teljesülhet-e még kérésem. Az van kicsit megroggyanva. Hogy érdemes-e egyáltalán. Persze ezzel most nem Árpira akarom verni a balhét, van egy ilyen sorsszerű vonulat, ami így megborította ezt a bizalmat. De azért, ha igazságos akarok lenni, akkor be kell látnom, hogy az egész nem úgy működik, hogy füttyentesz és kapsz. Nem pont így. Van, hogy füttyentened se köll és jön a manna, van, hogy pacsirtát fogadsz föl, vagy Hacki Tamást (vazze, hogy ez hogy jutott eszembe, gyerekkoromba szerelmes voltam bele, most megnéztem a youtube-on, hát megértem, hogy miért, nagyon durva:)))) játszol, szóval van hogy hiába kérsz, nem kapsz.
Az nem kérés különben, amikor az ember nem számol a visszautasítással. Ha nem fogadja el szó nélkül. Az követelés.